A belügyminiszter, Karl Nehammer lehet az új osztrák kancellár

2021. december 3. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), azt követően, hogy előző nap lemondott és visszavonult a politikai életből a párt elnöke, Sebastian Kurz, és bejelentette lemondását Alexander Schallenberg kancellár is, írta az MTI.

A konzervatívok olyan vezetőt keresnek, aki egyszemélyben látja el mindkét tisztséget.
Schallenberg, aki karrierdiplomata és Kurz közeli szövetségese, kevesebb mint két hónapja került a kormány élére, amikor Sebastian Kurz lemondott, miután az ügyészi hivatal bejelentette, hogy több ember, köztük ellene is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz cáfolta a gyanút, de a Néppárt koalíciós partnere, a Zöldek, akkor a kormányfő lemondását követelte.

A 35 éves Sebastian Kurz mindeddig megmaradt az Osztrák Néppárt vezetője, de csütörtökön – arra hivatkozva, hogy szeretne több időt tölteni a családjával – azt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politizálástól. Önmagát sem szentnek, sem bűnözőnek nem tartotta.

Pár órával később Schallenberg és Kurz másik szövetségese, Gernot Blümel pénzügyminiszter – aki ellen egy másik korrupciós gyanú miatt folyik nyomozás –, szintén bejelentette, hogy távozik tisztségéből.

Az ugyancsak ártatlanságát hangoztató Blümel és Kurz is azzal indokolta döntését, hogy nemrég született kisgyereke. Schallenberg ugyanakkor azzal érvelt, hogy a kancellári és a pártelnöki tisztséget ugyanannak a politikusnak kell betöltenie.

Az osztrák sajtó szerint Karl Nehammer belügyminiszter a legesélyesebb a kancellári poszt betöltésére. Werner Kogler alkancellár – a Zöldek politikusa – csütörtök este pozitívan nyilatkozott Nehammer esetleges kancellárjelöltségéről. Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria befolyásos néppárti kormányzója, szintén csütörtök este, nyíltan támogatásáról biztosította Karl Nehammer esetleges miniszterelnöki jelölését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!