Akár 3 év börtönt is kaphatnak majd az iskolai bántalmazók Franciaországban

2021. december 2. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

A francia parlament megszavazta, hogy az iskolai zaklatás ezentúl bűncselekménynek minősüljön, így akár három évig terjedő börtönbüntetés is járhat érte, írja a Guardian. A törvényjavaslatot Emmanuel Macron oktatási minisztere, Jean-Michel Blanquer nyújtotta be, az alsóház szerdán hagyta jóvá, várhatóan februárban fogadják el, és ezzel Franciaországban a világon az egyik legszigorúbb büntetést szabhatják majd ki zaklatásért.

Blanquer szerint a törvény határozott üzenetet küld a társadalomnak, miszerint soha nem elfogadható, ha tönkreteszik egy gyermek életét. „Nem arról van szó, hogy a gyerekeket börtönbe küldjük” – hangsúlyozta a törvényjavaslatot kidolgozó Erwan Balanant, hozzátéve, hogy a kiskorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási rendszer figyelembe veszi a vádlott életkorát.

Az iskolai zaklatás új bűncselekményként az iskolákban és egyetemeken dolgozó gyermekekre és felnőttekre egyaránt vonatkozik, beleértve a diákokat, valamint a személyzetet, például a konyhásokat és a biztonságért felelős alkalmazottakat is. A bűncselekményért akár hároméves börtönbüntetés és 45 000 euróig terjedő pénzbírság szabható majd ki. Abban az esetben, ha az iskolai zaklatás áldozata öngyilkos lesz, vagy öngyilkosságot kísérel meg, a maximális büntetés 10 évre és 150 000 euróra is emelkedhet.

A törvényjavaslatot leginkább a jobboldal és a jobbközép támogatta, baloldali képviselők közül többen kritizálták, Sabine Rubin például „illuzórikus és demagóg túlreagálásnak” nevezte. Más képviselők kétségbe vonták, hogy ez lenne a leghatékonyabb megoldása a problémának, mondván a zaklatás már önmagában is büntethető az ország jelenlegi törvényei alapján is.

Becslések szerint minden tizedik francia gyermek érintett az iskolai bántalmazásban, megalázásban. Franciaországban idén több tragédiával végződő zaklatási eset került a címlapokra, köztük egy 14 éves lány öngyilkossága, aki rasszista és homofób zaklatásnak volt kitéve, az osztálytársai kiközösítették, lökdösték, a holmiját szétdobálták.

Magyarországon egy felmérésben adott válaszok szerint munkahelyi zaklatást a válaszadók nagy része élt már át, vagy hallott róla, hogy kollégájával ilyen történt. A kisebbséghez tartozók helyzete érezhetően rosszabb ebben a tekintetben. Hogy hogyan lett az LMBTQ az új cigány, arról itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!