Kiszivárgott egy videó arról, hogy egy F-35-ös a tengerbe esik egy brit repülőgép-hordozóról

2021. november 30. – 05:33

Másolás

Vágólapra másolva

Kikerült a netre egy videó, amelyen egy F-35-ös egy balul sikerült felszállás után, vagy inkább helyett a tengerbe esik a brit Queen Elizabeth hordozóról. A videón az is látható, ahogy a pilóta katapultál a 100 millió font értékű gépből. A felvételeket a hordozó kamerarendszere készítette, és valaki a hajó egyik monitorát lefilmezve posztolta ki.

A BBC azt írja, a baleset novemberben történt, a Földközi-tengeren. A brit védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta a videót, vizsgálja az esetet. Annyit azonban már korábban megerősített, hogy egy baleset történt, és a pilóta nem sérült meg.

A találgatások szerint egy hajtóműtakaró maradhatott fent véletlenül, ez okozhatta a balesetet. A BBC azt írja, most feltehetően egy újabb vizsgálat indul, hogy hogyan szivároghatott ki ez a felvétel.

Az F-35-ösök a brit légierő legfejlettebb és legdrágább gépei, függőlegesen is le tudnak szállni, és radarelkerülő lopakodó technológiát is használnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!