Az ausztrál parlament dolgozóinak egyharmadát zaklatták már szexuálisan

2021. november 30. – 15:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az ausztrál parlamentben és a szövetségi politikusok irodáiban dolgozók egyharmada volt már szexuális zaklatás áldozata, de csak 11 százalékuk jelentette a történteket – olvasható az ausztrál kormány által megrendelt, kedden nyilvánosságra hozott jelentésben, amit az MTI idézett.

A jelentés elkészítését Kate Jenkins, a parlament emberi jogi bizottságának nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa irányította azt követően, hogy februárban kiderült: egy kormányzati alkalmazott 2019-ben megerőszakolta a Liberális Párt egyik munkatársát, Brittany Higginst egy miniszter irodájában – írta az AAP ausztrál hírügynökség.

Brittany Higgins volt kormányzati dolgozó nyilvánosan kijelentette: egy kollégája megerőszakolta egy miniszteri irodában 2019-ben – Fotó: Saeed Khan / AFP
Brittany Higgins volt kormányzati dolgozó nyilvánosan kijelentette: egy kollégája megerőszakolta egy miniszteri irodában 2019-ben – Fotó: Saeed Khan / AFP

Scott Morrison miniszterelnök ijesztőnek és megdöbbentőnek nevezte a jelentésben ismertetett statisztikát, ugyanakkor jelezte: nem lepődött meg az adatokon. A beszámolóban 28 ajánlást tettek egyebek között a női politikusok számának növelésére, valamint egy független bizottság létrehozására vonatkozóan. Morrison szerint a javaslatok minden területre kiterjednek, és lehetővé teszik az előrelépést.

Jenkins jobban meglepődött az eredmények láttán. Elmondta: annak ellenére, hogy tudja, mi zajlik az ausztrál munkahelyeken, borzasztónak találja a jelentésben ismertetett adatokat.

A beszámoló elkészítéséhez 1723 embert és 33 szervezetet kérdeztek meg – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató. A beszámoló szerint a női parlamenti képviselők 63 százalékát zaklatták már, ami még nagyobb arány, mint az adminisztratív alkalmazottak esetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!