Ölelésterápiával küzdenek a magány ellen, de prostitúcióról szó sincs

2021. november 23. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Ölelésterápiával küzdenek a magány ellen Németországban. A koronavírus-járvány miatt ugyanis rengeteg ember számára megszűnt a személyes érintkezés lehetősége, ami tovább mélyítette sokak magányát. Szakemberek szerint számos negatív hatása lehet, ha az embert hosszú ideig nem érintik meg. A szolgáltatást sokan összemossák a prostitúcióval, pedig itt szó sincs erotikáról.

Hivatásos érintésterapeuták keresik fel az igénylőket, hogy így küzdjék le a magány és az elszigeteltség érzését. Az egyik terapeuta arról beszélt, a járvány intenzívebbé válásakor egyre többen jelentkeztek, hogy igénybe vennék a szolgáltatásukat. Az egyik páciens azt mondta, nagyjából tíz éve él egyedül, és míg korábban sokat járt társaságba, sportolni, táncolni, addig a lezárások ideje alatt ezek a lehetőségek megszűntek.

A koronavírus miatt világszerte sokan érzik magányosabbnak magukat, különösen a nagyvárosokban és a fejlett országokban. Az Európai Bizottság felmérése szerint az uniós polgárok körében megduplázódott az elszigeteltség érzése, ami különösen a fiatalokat és az egyedülállókat érinti. Szakértők szerint a magány és az elszigeteltség érzése ellen a fizikai érintés az egyik megoldás. Az érintésnek óriási hatása van a fizikai és a mentális egészségünkre. Ha nem termelődnek az ebből származó hormonok, akkor túl sok termelődik a stresszért felelős hormonokból.

A videóban megszólaló egyik pszichológus arról beszél, hogy

azok, akiket gyerekkorukban nem érintettek meg eleget, felnőttkorukban nagyobb eséllyel lesznek betegek, esetleg agresszívek és depressziósak. Ha nem kapunk elég érintést, motiválatlannak, gyengének érezzük magunkat, kevesebb energiánk van kimozdulni. Ha mindez hosszú távon fennáll, társas fóbia kialakulásához vezethet, vagyis ahhoz, hogy az illető félni fog az emberektől.

A testi érintés igénye viszont még mindig sok országban tabu, különösen a közép- és észak-európai társadalmakban, ahol a testi érintés még nem annyira elfogadott, sőt, sokszor erkölcstelennek tartják.

A Deutsche Welle riportja:

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kövess minket Facebookon is!