Aláírta az amerikai elnök az 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési törvényt

2021. november 16. – 06:10

Másolás

Vágólapra másolva

Aláírta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a Fehér Ház kertjében a körülbelül 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési törvényt. Az elnök kiemelte, hogy az Egyesült Államok politikai életében tapasztalható megosztottság időszakában ritka esetnek számít, hogy mindkét párt támogatását élvezi egy törvényjavaslat.

November elején, a demokrata párton belül kialakult ellentétek miatt csak hosszú hetek vitái után szavazta meg a törvényhozás alsóháza a szenátus által már augusztusban jóváhagyott törvényt.

Az 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési törvény, amely nagyjából 550 milliárd dollárnyi új forrást tartalmaz, egyebek között utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozná. Ezenkívül 66 milliárd dollárt költenének a vasúthálózat korszerűsítésére, 55 milliárdot szánnának az ország vízellátásában fennálló problémák megoldására, 65 milliárdot az elektromos hálózat korszerűsítésére, és további milliárdokat fordítanának a víziutak helyreállítására és a szélessávú internetszolgáltatás bővítésére.

Biden a volt New Orleans-i demokrata polgármestert, Mitch Landrieu-t bízta meg azzal, hogy a Fehér Ház vezető tanácsadójaként összehangolja a törvény végrehajtását. A demokraták azt remélik, hogy minél előbb el tudnak indítani néhány projektet. Ennek célja, hogy a közvélemény azonnal érezze a csomag hatását, ezáltal pedig megpróbálják helyreállítani a párt és az elnök egyre csökkenő népszerűségét a félidős választások előtt.

Az október végén a kongresszus elé terjesztett, kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot azonban továbbra sem tudta szavazásra bocsátani a Biden-kormány. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről. A csomag jelentősen megváltozott, kikerült például belőle Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Joe Biden jelentősen megnyirbált csomagjáról, annak gazdasági és politikai hatásairól és az elnök nagyot zuhant népszerűségéről ebben az elemzésünkben olvashat bővebben >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!