Utakat zárnak le, és szó szerint a Földhöz ragasztják magukat a Nagy-Britanniát felforgató aktivisták

Legfontosabb

2021. november 13. – 18:28

Utakat zárnak le, és szó szerint a Földhöz ragasztják magukat a Nagy-Britanniát felforgató aktivisták
Az Insulate Britain aktivistái Londonban lezárták a Parlament teret a brit lakások szigetélését követelve a kormánytól 2021. november 4-én – Fotó: Justin Tallis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hőszigetelésért tüntető aktivisták tartják rettegésben a brit autósokat!

Ez az elsőre abszurdumnak tűnő mondat nem áll messze attól, ami most az Egyesült Királyságban zajlik. Az elmúlt hetekben az Insulate Britain (Szigeteljük Nagy-Britanniát) nevű, klímaváltozás ellen küzdő csoport főutakat zárt le London és más nagyvárosok környékén, hogy így hívja fel a figyelmet a házak hőszigetelésének fontosságára. A csoport a COP26 klímacsúcs előtt egy időre beszüntette a tevékenységét, de a láthatósági mellényeikkel és molinóikkal az idei halloween egyik népszerű jelmezopciójává is előléptek, múlt hét végén pedig a brit parlament közelében torlaszoltak el két utat.

A brit autósok nagyon nem örülnek a csúcsforgalomban előidézett torlódásoknak, ahogy a politikusok sem. A több száz letartóztatás és a kétéves börtönbüntetés fenyegetése ellenére azonban az aktivisták egyelőre fáradhatatlannak tűnnek, szerintük szükség van ezekre a figyelemfelkeltésekre, hogy valódi lépéseket csikarjanak ki.

A lovagok akik azt mondják: hőszigetelés!

Az Insulate Britain nemrég alakult, és elsősorban arra igyekszik felhívni a figyelmet hogy a klímaváltozás elleni harc fontos eleme a házak megfelelő hőszigetelése és környezetbarátabb fűtése. A csoport önmagában nem tűnik radikálisnak, de a figyelemfelkeltő eszközük elég drasztikus, hiszen az aktivisták egyszerűen fontos utak közepére táboroznak le, és megbénítják a forgalmat.

Az ITV szerint a szervezet az Extinction Rebellion (XR) éghajlatváltozás ellen küzdő csoport „származéka”, a Facebook-oldalukon meg is említik, hogy az Insulate Britaint az XR és a kapcsolódó hálózatok emberei hozták létre. Bár mindkettő hasonló taktikát alkalmaz, például a polgári engedetlenséghez nyúlnak, a két csoport hivatalosan nem áll kapcsolatban egymással.

Az Insulate Britain nyáron kezdett el összeszerveződni, július óta van saját honlapjuk, és azóta több online és személyes részvételt igénylő eseményt tartottak. Eleinte inkább csak beszédeket mondtak a rendezvényeken, vagy adományt gyűjtöttek, hogy finanszírozhassák az ügyüket.

Nagy-Britanniában az elmúlt években nem sokat haladt előre a lakóházak szigetelése, és abban sem sikerült igazán megújulni, hogy az otthonokban jobban elterjedjenek a környezetkímélő fűtési opciók. A szervezet szerint évente 8500 ember hal meg ilyen okból az Egyesült Királyságban, a téli időszakban ez naponta 100 halottat jelent. A csoport ezért két dolgot szeretne elérni a kormánynál:

  • finanszírozzák 2025-ig az összes szociális bérlakás hőszigetelését,
  • készítsenek egy átfogó tervet arról, hogy hogyan lehet 2030-ig minden nagy-britanniai háztartást alacsony energiafogyasztásúvá és karbonsemlegessé alakítani.

Az aktivisták hivatalos petíciót is indítottak a brit parlament honlapján az első pont esetében, erre idáig 7893 aláírás érkezett. Több mint 10  ezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kormánynak hivatalosan reagálnia kelljen, és több mint 100 ezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy a petíciót az alsóházban vitára bocsássák.

Az Insulate Britain aktivistái nem engedik tovább az autósokat London belvárosában 2021. október 25-én. A COP26 előtt megnövekedett a klímasztrájkok száma Nagy-Britanniában – Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP
Az Insulate Britain aktivistái nem engedik tovább az autósokat London belvárosában 2021. október 25-én. A COP26 előtt megnövekedett a klímasztrájkok száma Nagy-Britanniában – Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP

Földhöz ragasztják magukat – szó szerint

Az Insulate Britain eddig főleg London környékén tevékenykedett, szeptember elejétől október végéig 16 alkalommal zártak le utakat. Londonon kívül más nagyvárosokban, például Manchesterben és Birminghamben is megakasztották a forgalmat. Akcióikat természetesen a reggeli csúcsforgalom idejére szervezik. Ezek nagyjából úgy zajlanak, hogy az aktivisták láthatósági mellényben, Insulate Britain feliratú táblákkal a kezükben letelepednek az úttesteken, egyesek szó szerint a földhöz ragasztják magukat, igaz, a szuperragasztójuk esős időben néha csődöt mond.

Amekkora felfordulást okoznak, nem csoda, hogy a csoport a rendőrséggel is összetűzésbe keveredett.

Minden egyes akciónál több tucat embert vették őrizetbe, november elejére pedig több mint nyolcszázat fogtak el. A The Week emellett arról számolt be, hogy dühös autósok elkezdték lerángatni az aktivistákat az úttestről, egyeseknek tintát öntöttek az arcába.

„Nem fájt, de kellemetlen volt” – mondta egy 77 éves tüntető a tintás incidens után a brit sajtónak. „Az egész életemet azzal töltöttem, hogy segítsek az embereken, és kénytelen vagyok továbbra is így tenni, mert a kormány nem kezeli megfelelően a problémát” – tette hozzá a korábban orvosként dolgozó nyugdíjas. Egy másik demonstráló, Benjamin Buse is azt mondta, hogy úgy érzik, kénytelenek radikális eszközökhöz folyamodni, miután minden más kudarcot vallott.

„Tudjuk, hogy az akcióink zavart okoznak, ami felkelti a kormány és a média figyelmét. Az emberek már évtizedek óta kampányolnak ezekért az ügyekért, mi pedig túl sokat vártunk”

mondta. És nemcsak a médiában, hanem a való életben is egyre nő az Insulate Britain hírneve: idén például többen is tüntetőknek öltöztek be halloweenkor.

A csoport szeptember óta sok támogatót gyűjtött, több építész és iparági szakértő kiállt mellettük. A Guardian publicistája a szüfrazsettekhez hasonlította az Insulate Britain aktivistáit, akik idegesítők és zűrzavart okoznak, de mégis nekik van igazuk.

Ugyanakkor elég sok kritikával is illették a csoportot. Egy betelefonáló férfi az LBC Newsnak arról beszélt, hogy édesanyja lebénult az agyvérzése miatt, és mivel a tüntetők lezárták az egyik autópályát, nem tudta a dugó miatt időben kórházba vinni a nőt.

Az Insulate Britain nemrég azt írta a közleményében, hogy szerintük a történelem egyik legsikeresebb kampánya az övék.

Az elmúlt három hétben az ismertségük valóban 77 százalékkal növekedett, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a támogatottságuk is szárnyalna. Egyes felmérések szerint a lakosság kezdi elveszteni a türelmét a szervezettel szemben. A britek 72 százaléka nem ért egyet az Insulate Britain tevékenységével, ami azt jelenti, hogy szeptember óta 13 százalékkal nőtt a csoport elutasítottsága. A lakosság 72 százaléka szerint a hőszigetelést követelők akciói pedig csak rontanak a közvélemény klímaváltozásról szóló vélekedésén – írja a Sky. A közösségi médiában sincs hatalmas követőtáboruk, Facebook-oldalukat például csak néhány ezren követik.

Nem érdekli őket a börtön

A megosztó akciókat természetesen nem hagyták figyelmen kívül a politikusok sem. A Zöld Párt társelnöke, Carla Denyer azt mondta, hogy ideje van a cselekvésnek, noha az Insulate Britain „nem feltétlenül mindig a legkonstruktívabb módon cselekedett”. A csoport szerint azonban ez a legsikeresebb út ahhoz, hogy elérjék a céljukat.

Boris Johnson „felelőtlen csirkefogóknak” nevezte az Insulate Britain aktivistáit, akik szerinte „jelentős kárt okoztak a gazdaságnak”. Az aktivisták erre levélben azt írták nekik, tudomásul veszik, hogy milyen zavart okoztak az akcióikkal. Emellett bejelentették, hogy októberben 11 napra leállnak az úttorlaszokkal a glasgow-i COP26 klímacsúcs miatt. Johnson elnököt arra kérték, hogy ebben az időben tegyen valamilyen gesztust, ami tényleg igazolja, hogy komolyan gondolja, amit legutóbbi beszédében mondott az ENSZ közgyűlésében, amikor azzal érvelt, hogy a világ „fordulóponthoz érkezett az emberiség számára” – írta a BBC.

A parlament melletti lezárásról visznek el a rendőrök egy aktivistát 2021. november 4-én – Fotó: Henry Nicholls / Reuters
A parlament melletti lezárásról visznek el a rendőrök egy aktivistát 2021. november 4-én – Fotó: Henry Nicholls / Reuters

A tüntetések szervezőinek meggyőződésük volt, hogy azért tüntethetnek még mindig, mert a kormány nem akarta, hogy a COP26 előtt klímaaktivisták fogva tartása miatt kelljen magyarázkodnia a csúcstalálkozón. Ugyanakkor még a konferencia előtt a brit közlekedésügyi miniszter, Grant Shapps bírósághoz fordult, ahol megtiltották, hogy az Insulate Britain útlezárásokkal tüntessen. Az országos érvényű végzés értelmében a tilalmat megszegőket bíróság elé állítják, és börtönbüntetést, korlátlan pénzbírságot szabhatnak ki rájuk. Az Insulate Britain „masszív túlkapásnak” nevezte a kormány reakcióját.

Közben úgy tűnik, hogy a tiltás ellenére a csoport továbbra is elég elszánt. Ebben is rejlik a motivációjuk titka, ugyanis eredetileg nem gondolták volna, hogy idáig juthatnak, amikor hétről hétre kezdték tervezni a demonstrációikat – mondta el Tracey Mallaghan, a szervezet szóvivője a Sky Newsnak. Az aktivisták az elejétől fogva fel voltak készülve rá, hogy börtönbe kerülhetnek a blokádok miatt, ezért nem igazán rendíti meg őket az, hogy ezzel fenyegetik őket. A csoport megnövekedett önbizalommal az autóutak lezárása mellett még egy szemtelen húzáshoz nyúlt: az autósok kritikáira reagálva az Insulate Britain legutóbbi akcióját a brit parlamenthez szervezte.

„Most már több hete ott vagyunk az autóutakon, és a sofőrök sokszor mondják nekünk, hogy nem ez a jó módszer a tüntetéshez, menjünk inkább a parlamenthez. Úgy gondoltuk, hogy megfogadjuk a tanácsot, és megpróbálkozunk vele”

mondta az épületnél tüntető 60 ember egyike, ahol az egyik résztvevő nem is az úthoz, hanem az egyik kiérkező rendőrautóhoz ragasztotta magát oda.

Az Insulate Britain szerint az elmúlt időszakban kiderült, hogy a kormány „gyáva és bosszúálló”, és nem hajlandó fellépni az otthonok hőszigetelésének érdekében. „Az, hogy nem hajlandók megvédeni országunkat és gyermekeinket az éghajlati válságtól, népirtás és hazaárulás” – írták közleményükben. Egyes brit képviselők nem jutottak be a parlament épületébe, mire Lindsay Hoyle, a képviselőház elnöke azzal vádolta a tüntetőket, hogy beleavatkoznak a demokráciába.

Shapps közlekedésügyi miniszter azzal támadta a tüntetőket, hogy életeket veszélyeztetnek az útlezárásaikkal, mivel a parlamenthez vezető úttal együtt a Szent Tamás kórház felé vezető Westminster hidat is elállták. Dehenna Davidson parlamenti képviselő egyébként elbeszélgetett a parlamentnél tüntető aktivistákkal, és utána a Twitterére is kiírta, hogy átengedik a Szent Tamás kórház mentőautóit a blokádon.

A parlamenti akción a rendőrök egy kivétellel az összes tüntetőt letartóztatták, amivel már a 800. letartóztatás is megtörtént, és beindultak a bírósági eljárások is. November második hetében a szervezet kilenc tagjának kell megjelennie a bíróság előtt úttestek lezárása miatt, őket két évig terjedő börtönnel vagy jókora összegű pénzbírsággal is büntethetik. Ezekről egy tüntető annyit mondott:

mindez csak séta a parkban a klímaváltozáshoz képest.

A bírósági ítéletek kihirdetése után az Insulate Britain újabb tüntetést tervez, és arra buzdítanak minden britet, hogy szálljanak be a blokádokba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!