Orbán: Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Ankara számára
2021. november 11. – 20:02
frissítve
Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Ankarában. Orbán Viktor az MTI tudósítása szerint azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel tárgyalt a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésén.
A miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón megígérte, hogy
Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Brüsszeltől Ankara számára a migrációval való küzdelemben.
Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak a Törökország déli és keleti határán kiépülő falak építését, valamint Észak-Szíria stabilitásának megteremtését is támogatnia kell. Rámutatott arra, hogy Európát három irányból fenyegeti a migráció: a Földközi-tenger, a Nyugat-Balkán, valamint Fehéroroszország felől.
A 2024-es év Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz
– mondta eközben Recep Tayyip Erdoğan. A török elnök csütörtökön Ankarában, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnök utalt arra, hogy 2024-ben lesz a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója, a közös kulturális év megrendezésével erről fognak megemlékezni.
A sajtóértekezleten Erdoğan köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy nemzetközi téren kiállt Törökország mellett.
Orbán Viktor a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülése keretében tartózkodik Ankarában, de nem egyedül érkezett. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán mellett
- Palkovics László innovációs és technológiai miniszter,
- Benkő Tibor honvédelmi miniszter,
- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,
- Pintér Sándor belügyminiszter,
- Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere,
- Novák Katalin családügyi, tárca nélküli miniszter
- és persze Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője is feltűnik.
Havasi egyébként egy nappal korábban azt közölte, Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján tárgyal partnereivel Isztambulban pénteken.
Szijjártó Péter pedig a Türk Tanács főtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón már bejelentette, hogy Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával 500 ezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen.