A TikTokon tanult jeleléssel adta tudtára egy idegennek a tinilány, hogy elrabolták, így menekült meg

2021. november 8. – 06:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség mentett meg egy eltűnt tinédzsert Amerikában, miután a lány egy, a TikTokon tanult kézmozdulattal jelezte valakinek, hogy bajban van, írja a CNN. Az egykezes gesztus, melyben a másik fél felé fordított, feltartott tenyérhez szorított hüvelykujjra lassan rázárják a többi ujjat, eredetileg az otthoni, családon belüli erőszakot jelzi, de ebben az esetben is eredményes volt.

A 16 éves lányt kedden jelentették eltűntnek a szülei Észak-Karolina államban, csütörtökön pedig egy autós jelezte a rendőröknek Kentucky államban, hogy egy járműben egy lányt látott, aki a közösségi médiában ismert „segítségre van szükségem” jelentésű mozdulatokat tett.

A rendőrségnek telefonáló ember hét mérföld, bő 11 kilométer hosszan követte még a járművet, és adott további információkat a hatóságoknak. A rendőrök végül megállították az autót, és kiszabadították a lányt. Mint kiderült, a férfi eredetileg a saját rokonaihoz vitte a lányt Ohióba, de amikor azok rájöttek, hogy fiatalkorú, és eltűntként keresik, a férfi továbbutazott a lánnyal.

A rendőrség letartóztatta a férfit, és személyi szabadság megsértése, valamint 12–18 év közöttieket ábrázoló szexuális tartalom birtoklásával gyanúsította meg őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!