Belaruszba szökött, ott kért menedékjogot a Capitolium egyik körözött ostromlója

2021. november 8. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belaruszba szökött és ott menedékjogot kért egy amerikai férfi, akit a Capitolium januári ostromában történt részvétele miatt az Egyesült Államokban köröztek – adta hírül a belarusz köztévé Belarus 1-es csatornája.

Az MTI híre szerint a csatorna vasárnap este közölt egy interjút a férfival, aki Evan Neumann néven mutatkozott be. Mint mondta, márciusban érkezett Európába, aztán több hónapot Ukrajnában töltött, majd onnan augusztusban illegálisan távozott Belaruszba, mivel – állítása szerint – az ukrán hatóságok üldözték.

A 48 éves férfi rajta van az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) körözöttjeinek listáján, több pontban is vádat emeltek ellene, egyebek mellett azzal vádolják, hogy rendőrökre támadt. Az AFP francia hírügynökség a hírében emlékeztetett egy júliusi jelentésre, amely szerint az ABC amerikai tévécsatorna interjút készített egy férfival, aki megvette Evan Neumann házát, és azt állította, hogy az eladó Ukrajnában van.

Az amerikai törvényhozás épületét, a Capitoliumot azután ostromolták meg az év elején Donald Trump hívei, hogy a volt elnök hónapokon át bizonyítékok bemutatása nélkül hangoztatta: elcsalták az elnökválasztást. Trump a január 6-i, washingtoni gyűlésén a választás végeredményének kihirdetésére készülő törvényhozás ellen hergelte a követőit, akik aztán be is törtek az épületbe. Az ostromban többen életüket vesztették, egy tüntetőt a Capitolium épületén belül lőtt le a capitoliumi rendőrség egy tagja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!