London még idén felfüggesztheti az észak-írországi protokollt

2021. november 8. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfői brit sajtóértesülés szerint London várhatóan még az idén felfüggeszti a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll alkalmazását. Uniós illetékesek jelentős ellenlépéseket helyeztek kilátásba, ha a brit kormány valóban meghozná ezt a döntést – írja az MTI.

A Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői jelentése szerint Nagy-Britannia még karácsony előtt életbe lépteti a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó protokoll 16. cikkelyét.

A 16. cikkely – amelynek alkalmazási lehetőségére a brit kormány az elmúlt hetekben nem egyszer hivatalosan is utalt – meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján London vagy az EU egyoldalúan felfüggesztheti a protokoll egyes elemeinek hatályát, ha úgy ítéli meg, hogy a megállapodás végrehajtása súlyos problémákhoz, például kereskedelmi fennakadásokhoz vezet.

A brit lap szerint a döntés valószínűleg november végén megszületik, és ezt egyhavi formális tárgyalások követnék az EU-val. A Daily Telegraph forrásai szerint azonban e tárgyalásokkal egy időben a brit kormány törvényjavaslatot is beterjesztene a londoni alsóház elé az észak-írországi protokoll által a brit–északír kereskedelemben előírt ellenőrzések megszüntetéséről.

A lapnak egy név nélkül idézett magas beosztású EU-diplomata úgy fogalmazott, hogy ha brit kormány mindezt valóban végrehajtja, az uniós fővárosok „robusztus válaszlépéseket” várnának el az EU részéről.

Az uniós illetékes szavai szerint az EU „készen áll a békére, de felkészült a háborúra is”. Simon Coveney ír külügyminiszter az RTÉ ír közszolgálati rádiónak nyilatkozva a hétvégén egyenes utalást tett arra, hogy az Európai Unió akár a brexitmegállapodásban foglalt, Nagy-Britanniával kötött kétoldalú kereskedelmi megállapodást is felmondhatja. Nagy-Britannia és az Európai Unió között egyre élesebb viszály parázslik az észak-írországi protokoll ügyében.

A protokoll alapján Észak-Írország a brexit után is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai határposztokat létesíteni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán. A 499 kilométeres, valaha katonai szigorral őrzött határon, amely a brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára, az 1998-as nagypénteki megállapodás által elindított észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfontosabb eredményeként hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs.

Így viszont a protokoll alapján a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az unió egységes piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be. London és az észak-írországi britpárti protestáns pártok azonban hosszú ideje követelik az EU-tól a protokoll átalakítását, arra hivatkozva, hogy a brit–északír kereskedelem ellenőrzési kötelme kikezdi Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül. Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Számos elemzői értékelés szerint ha London és az EU viszálya az észak-írországi protokoll ügyében nem rendeződik rövid időn belül, az teljes körű kereskedelmi háborúhoz is vezethet Nagy-Britannia és az unió között.

A brexit utáni problémákról itt írtunk részletesebben, az ír helyzetet pedig még az Indexen dolgoztuk fel egy helyszínen készült videóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!