Kettős mércével vádolja a kormányközeli média Manfred Webert, aki uniós pénzzel támogatná a lengyel határkerítés felépítését

2021. november 7. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

Támogatja Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője, hogy az EU pénzt adjon a közösség külső határának lengyel-fehérorosz szakaszán tervezett kerítésre, írja az MTI. Weber a német Welt am Sonntag címú lapnak úgy fogalmazott, „a török államfő zsarolási kísérleteit” csak úgy lehetett megakadályozni, hogy a görög-török határon fizikai zárat létesítettek. A politikus szerint ugyanez vonatkozik a keleti határra is.

A kormányközeli média máris kettős mércével vádolja Webert, aki évek óta következetesen kritizálja Orbán Viktort, és a Fidesz magyarországi hatalomgyakorlását, illetve az EU-val folytatott diplomáciai balhékat. Valójában azonban Weber az EU határainak külső védelmét már évekkel ezelőtt is szorgalmazta, 2019 szeptemberében például ugyanennek a lapnak nyilatkozott arról, hogy ugyan nélkülözhetetlen a tagállamok közötti, belső szolidaritás,

„de most a külső határok védelmének és a származási országok megsegítésének van elsőbbsége”. A jövőben EU-s határvédelmi tisztségviselőknek kell a külső határoknál eldönteniük, hogy az érkezőknek van-e esélyük a menedékjog megszerzésére, és ha nincs, akkor azonnal ki kell toloncolni őket

– mondta már akkor az EPP – egyébként idén októberben újraválasztott – frakcióvezetője.

Sőt, a migrációs politikával kapcsolatos magyar-uniós jogvitában Manfred Weber gyakorlatilag végig Orbán Viktor mellett foglalt állást:

„Megértem Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor pénzügyi támogatást kér Magyarország külső határainak ellenőrzéséhez, ugyanis ez hozzájárult a migrációs válság kezeléséhez. Magyarország a külső határokat sokak számára ellenőrzi”

– közölte például 2019 tavaszán az uniós politikus. A kormányhoz köthető médiumok kritikus hangneme valójában annak szólhat, hogy Weber és a magyar kormánypárt viszonya már azelőtt megromlott, hogy a Fidesz kilépett az Európai Parlament néppárti frakciójából, majd az uniós pártcsaládból is.

Weber a 2019-es uniós választáson az EPP csúcsjelöltjeként indult, azaz arra készült, hogy az Európai Bizottság elnökeként folytatja munkásságát, ezt azonban végül a Fidesz, illetve Orbán Viktor sem támogatta. Noha évek óta húzódott a Fidesz és a Néppárt vitája, Weber még az idén márciusi szakítást követően is úgy nyilatkozott, hogy szomorú a Fidesz távozása miatt, hiszen ő mindig próbált hidat építeni a párt és az EPP között – viszont az utolsó szakaszban már elment a fájdalomküszöbig. Szerinte „Orbán Viktor megszemélyesített ellenségképeket gyárt, azokból él”, és „aki homokzsáknak tekinti az Európai Uniót, provokatívan folyton ostorozza a »brüsszeli elitet«, viszont elfordul a jogállamtól, az búcsút int a kereszténydemokrácia alapelveinek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!