Ferenc pápa szerzetesnőt nevezett ki az egyik legfontosabb vatikáni intézmény egyik vezetőjének

2021. november 4. – 22:46

Másolás

Vágólapra másolva

Először került nő a pápai állam végrehajtó intézményeként ismert Vatikánváros Állam Kormányzósága vezetői tisztségébe Raffaella Petrini ferences szerzetesnővér főtitkári kinevezésével, jelentette be a Szentszék.

A Kormányzóság főtitkára a hivatal második legfontosabb vezetője az elnök után, és ez a legmagasabb pozíció, amelyet a pápai állam történetében eddig nő betöltött.

Az ötvenkét éves Raffaella Petrini politológiából diplomázott, a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem gazdaság-szociológia tanára, 2005-től mostanáig a Népek Evangelizációja Kongregáció egyik felelőseként dolgozott a Vatikánban, írja az MTI.

Az 1939-ben alapított, hivatalos nevén Vatikánváros Állam Kormányzósága, közismerten a Kormányzóság épülete a pápai állam területén található. Végrehajtó hatalmi szervnek számít, és sajátos, a Szentszéktől független hatáskörrel bír. Számos hivatalt irányít, többek között a pápai állam műszaki, gazdálkodási, személyzeti, egészségügyi, biztonsági és idegenforgalmi ügyeit kezeli. Hozzá tartozik a Vatikáni Múzeum és a Pápai Csendőrség is. A Kormányzóság vezető tisztségeit egyháziak töltik be, a középvezetők és az alkalmazottak általában világiak.

Ferenc pápa a Vatikánban 2021. november 3-án – Fotó: Andreas Solaro / AFP
Ferenc pápa a Vatikánban 2021. november 3-án – Fotó: Andreas Solaro / AFP

Az intézmény elnöke a spanyol Fernando Vérgez Alzaga érsek, korábbi főtitkár, akit Ferenc pápa szeptemberben léptetett elő.

Februárban a pápa először nevezett ki nőt a püspöki szinódus segédtitkárává Nathalie Becquart francia teológus nővér személyében. Augusztusban pedig Alessandra Smerilli közgazdász nővért nevezte ki az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériuma új altitkárává.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!