Robert Fico meghamisította PCR-tesztjét koronavírusosként, hogy hazamehessen

2021. október 29. – 15:53

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb részletek derültek ki Szlovákia egykori miniszterelnökéről annak a videónak hála, amit a napokban mutattak be szlovák lapok. A videón – amit állítólag orvvadászok leleplezése miatt készítettek a hatóságok – megjelent Fico és volt belügyminiszter társa ügyvédekkel tárgyalnak, és a leiratok szerint azért, hogy befolyásolják a legsúlyosabb büntetőügyekben folytatott eljárásokat.

Az Új Szó a Denník N-re hivatkozva most azzal az érdekes részlettel jelentkezett, hogyan kezelte Fico azt a helyzetet, amikor nyaralása alatt covidos lett. Görögországban nyaralt, amikor elkapta a vírust, és nagyon megviselte, ő maga úgy fogalmazott, „fiúk, valahogy így néz ki a halál”. Kórházba is került, ahonnan saját felelősségre távozott végül. A felvételen bevallja, hogy 14 nap helyett csak 11 napot töltött karanténban,

majd meghamisította a PCR-tesztjét, hogy haza tudjon menni.

Fico aztán végül otthon, Szlovákiában sem tartotta be a kéthetes karantént: Bazinba ment, hogy ott a korrupciós ügyekben gyanúsított Dušan Kováčik volt speciális ügyészt támogassa.

Szövevényes megfigyelési botrányról számoltak be a szlovák lapok néhány napja, miután az Aktuality.sk nevű hírportál írt azokról a kamerafelvételekről (és egy részüket közzé is tette), amelyeken Robert Fico, a populista, ellenzéki Smer pártelnöke, korábbi miniszterelnök és Robert Kaliňák, szintén Smer-párti egykori belügyminiszter látható és hallható, ahogy két ügyvéddel, Marek Parával és Tibor Gašpar fiával tárgyalnak az aktuális politikai botrányokról. Olyan ügyvédekkel, akik nemrég letartóztatott rendőrségi vezetőket védenek.

A botrány részleteiről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!