2060-ra a világ legnagyobb kőolajexportőre is klímasemlegessé akar válni

2021. október 23. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Negyven éven belül klímasemlegessé akar válni Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb kőolajexportőre – közölte szombaton Mohamed bin Szalmán trónörökös a Szaúdi Zöld Kezdeményezés Fóruma nevű rendezvényen.

A koronaherceg bejelentése szerint Szaúd-Arábia az üvegházhatású gázok kibocsátását a karbonkörforgáson alapuló gazdasági szemlélet bevezetésével érné el 2060-ig, írja az MTI. Az átmenetet oly módon akarják megvalósítani, hogy a királyságnak megmaradjon a vezető szerepe a globális energiapiacok stabilitásának biztosításában – derült ki a rijádi hivatalos közleményből.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy a karbonkörforgás gazdasági szemlélete olyan, ma még megbízhatatlannak tartott technológiákra alapoz, amelyekkel lehetséges az üvegházhatású gázok megkötése és tárolása.

Az AP kiemelte, hogy a szaúdi bejelentés csak a belföldi gazdaságára vonatkozik, és nincs hatással az olajexporttal kapcsolatos tevékenységére. A szaúdi trónörökös erről Glasgow-ban beszélt, ahol október 31. és november 12. között rendezi meg az ENSZ a COP26 klímakonferenciát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!