Második világháborús tömegsírt találtak Belaruszban, 8 ezer ember földi maradványai lehetnek benne

2021. október 21. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tömegsírt fedeztek fel egy belarusz katonai gyakorlótér mellett, nem messze a fővárostól, Minszktől – írja az MTI.

A szakértők csontokat, ruhadarabok és cipők maradványait, valamint lőszereket találtak, ezeket most alaposan megvizsgálják.

A becslések szerint több mint 8 ezer ember földi maradványai lehetnek a második világháborús tömegsírban.

A minszki főügyészség közlése szerint a német megszállók azon a területen gyilkoltak meg Minszk környékéről elhurcolt civileket és katonákat 1941 és 1944 között. A holttesteket annak idején ötméteres mélységben földelték el. Korabeli beszámolók szerint a most feltárt tömegsír környékén lévő falvakban a helyi lakosok kiáltásokat és lövéseket hallottak, és később a területen rengeteg töltényhüvelyt találtak.

Arra számítanak, hogy a környéken még legalább hét – összesen 38 ezer áldozat földi maradványait rejtő – tömegsírra bukkanhatnak.

A Szovjetunióban 27 millió ember halt meg a második világháborúban. Egyedül a mai Belarusz területén a lakosság mintegy negyede vesztette életét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!