Addig gyalázta a lengyel képviselő a Pride-felvonulást, míg végül támogatnia kellett a menetet

2021. október 16. – 10:14

Addig gyalázta a lengyel képviselő a Pride-felvonulást, míg végül támogatnia kellett a menetet
A 2019-es lublini Pride támadói Fotó Wojtek Radwanski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tomasz Pitucha konzervatív politikus szerint a menet elősegíti a pedofíliát, a szervezők ezért beperelték.

Tomasz Pitucha, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypárt képviselője kénytelen volt pénzt adományozni szülővárosa LMBT felvonulására. Ő ugyan nem volt hajlandó a bíróság döntése szerint utalni, azzal védekezett, hogy ez a meggyőződése ellen lenne, de a pénzt a végrehajtók most lefoglalták a bankszámlájáról.

Czarnek tanácsadója

Pitucha a sztorit leszámítva csak közepesen fontos lengyel politikus lenne, inkább arról híres, hogy korábban Przemysław Czarnek jelenlegi oktatási miniszter tanácsadója volt, a miniszter kinevezése nagy botrány volt, mert a homofób, sokszor nőellenes kijelentéseket tevő miniszter több nagy botrányról is elhíresült.

  • Czarnek szerint „az LMBT ugyanabból a gyökérből származik, mint a német nácizmus”,
  • érmeket is osztott az „LMBT-ideológia” elleni küzdelem hőseinek,
  • illetve egy ultranacionalista szervezet eseményén is felszólalt.

Pitucha mondatai

Jelenleg is az oktatásban kapott feladatot, az Oktatásfejlesztési Központ igazgatóhelyettese. Mint arról a Notes from Poland magazin részletesen beszámol, a fizetési kötelezettséggel záruló eset három évvel ezelőtt a Facebookon indult, amikor Pitucha arról panaszkodott, hogy abban a városban, Lublinban is melegfelvonulást szerveznek, ahol ő a városi tanács tagja. Az ilyen események

„elősegítik a homoszexualitást és a pedofíliát”

– írta akkor.

Erre válaszul az LMBT-felvonulás egyik szervezője, Bartosz Staszewski beperelte, és 2019 -ben Pituchát rágalmazásért el is ítélték, és a bíró megállapította, hogy a menet célja az „egyenlőség és a tolerancia előmozdítása” volt, és a pedofíliához kapcsolása „valótlan és káros”.

Nem akart fizetni

Pitucha fellebbezett az ítélet ellen, de elutasították, és arra kötelezték, hogy 5000 zlotyt (közel 400 ezer forintot) fizessen a felvonulás szervezőinek.

„Nem változtatom meg a véleményemet a felvonulások ártalmasságáról, különösen a fiatalok esetében”

– mondta Pitucha a fellebbviteli bíróság döntése után.

Hamarosan az is kiderült, hogy nem hajtja végre az ítéletet.

„Nem adományozhatok pénzt az LMBT felvonulásra, mert az ellentétes a meggyőződésemmel”

– mondta.

Eközben a politikus támogatói online adománygyűjtést szerveztek, amely összegyűjtötte a szükséges összeget.

A felvonulás szervezői most bejelentették, végrehajtó segítségével megszerezték az összeget, amelyet a felvonulás megszervezésére és terápiás segítségnyújtásra fordítanak.

Az idei felvonulásra – amely már a harmadik lesz Lublinban – október 23-án kerül sor. Az első, 2018-ban erőszakkal végződött, miután nacionalista tüntetők megtámadták a menetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!