Lefoglalt fegyverekből készült játszótér a gyerekeknek Peruban

2021. október 15. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 5000 lőfegyvert olvasztottak be, hogy hinták, mászókák és egyéb játszótéri eszközök készüljenek belőlük.

Játékokat készítenek Peruban az egykori fegyverekből- írta meg a Reuters cikke nyomán az MTI.

„Egy álom vált valóra olyan fegyverek segítségével, amelyeket korábban bűnök elkövetésére, gyilkolásra használtak. Ezek a fegyverek most jót tesznek a gyerekeinkkel”

– mondta Danitza Vilca, a környék tanácsának tagja.

A park helyi lakosok és az andoki ország fegyveres testülete, a SUCAMEC együttműködésével készült. A fegyverek beolvasztását és megformázását egy acélipari cég végezte.

Peruban, vagyis Dél-Amerika harmadik legnagyobb országában (Brazília és Argentína sokkal nagyobb, de Kolumbiát egy arasznyival már megelőzi Peru) két évtizedig zajlott véres polgárháború, amikor a kormány és a Perui Kommunista Párt fegyveres, maoista szárnya, a Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) konfliktusba keveredtek.

Később belebonyolódott a küzdelembe egy másik forradalmi gerillaszervezet is, amely Túpac Amaru, az utolsó inka uralkodó nevét viselte. A 34 milliós államban a küzdelmeknek 70 ezer áldozata volt, és csak a kétezres évek elejére sikerült stabilizálni az országot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!