Váratlanul meghalt a szlovák Instagram-királynő drogügyében előzetesben lévő férfi

2021. október 14. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva


Váratlanul meghalt annak a kábítószerrel foglalkozó bűnszervezetnek a tagja, amelynek a gyanú szerint Zuzana Plačková szlovák Instagram-királynő és férje is tagja volt, írja a Parameter.

Pavol Duchoňnál a rendőrségi akció során 9 kilogramm metamfetamint és 70 ezer euró készpénzt találtak. A szlovák Főügyészség megerősítette a halálhírt, de a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva bővebb információt nem árult el, egyes információk szerint a bűnszervezet raktárosának halálát szívelégtelenség okozta.

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az ország több pontján tartott razzia során még szeptember végén vett őrizetbe több személyt, köztük az egyik legismertebb szlovák influencert, Zuzana Strausz Plačkovát és férjét is.

A magát Queen Plackova, azaz Plačková királynő néven definiáló valóságshow-szereplőnek mára közép-európai viszonylatban nagyon sok, több mint 800 ezer követője van Instagramon. Plačková állítólag ötezer eurót, vagyis nagyjából 1,8 millió forintot kér el egy szponzorált posztért, és állítása szerint 2020-ban több mint egymillió eurót (kb. 359 millió forintot) keresett az Instagramjával, amiből itt csemegéztünk.

Az ügyészség az összes gyanúsított ellen büntetőeljárást indít, többségüknek azért is lesz nehéz magukat kimagyarázni, mert a rendőrség lehallgatta őket. Ha az Insta-celebpárost bűnösnek találják, akár 15-től 20 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!