Kifejlesztették a csodafegyvert a kínai táncoló nagymamák elnémítására

2021. október 9. – 10:03

Másolás

Vágólapra másolva

Kínában táncoló idős nők bandái ha nem is rettegésben, de mindenképpen stresszben tartják a lakosság egy részét. Újdonság, hogy parttalan vitatkozás helyett most egy különleges eszközzel lehet lenémítani a táncolók túl hangos zenelejátszóit.

A kínai tereken, parkokban, sportpályákon gyakori látvány, hogy középkorú és idősebb nők közös koreográfiát követve táncolnak. Ez egyszerre jótékony testmozgás és közösségi tevékenység számukra, amit csak üdvözölni lehet, leszámítva azt, hogy mindeközben bömböltetik a zenét. Olykor két rivális csoport egyszerre.

Egy idős nőkből álló tánccsoport – Fotó: He De Xu/Imaginechina/AFP
Egy idős nőkből álló tánccsoport – Fotó: He De Xu/Imaginechina/AFP

A probléma minden bizonnyal nem szórványos – becslések szerint 100 millió nő táncolhat így – , ha már egy technikai eszközt is kifejlesztettek ellenük. A kínai eBay-en, a Taobaón egyre népszerűbb az az elsőre elemlámpára hasonlító eszköz, amivel akár 50-80 méteres távolságból is el lehet némítani a zenelejátszókat. A South China Morning Post azt írta, hogy a nagyjából 12 ezer forintért beszerezhető „kábítófegyver” elég sok típusnál működik, nem kell külön összehangolni a lejátszókkal és hangfalakkal.

Az új fegyvert sokan hasznosnak találják, hiszen így nem kell közvetlenül konfrontálódni a táncoló nagymamákkal, akik több felvétel alapján elég vérmesek tudnak lenni, és megharcolnak a területükért, akár kosárlabdázókkal, akár futballistákkal. Persze az ellenfeleik sem válogatnak az eszközökben, a Guardian azt írta, hogy az egyik városban festéket és motorolajat öntöttek a táncolókra, hogy elhallgattassák őket, de megesett az is, hogy ürülékkel dobálták meg őket. Valahol már külön jogszabályt is alkottak a táncoló csoportok megfékezésére, ha a rendőrség úgy véli, hogy túl hangosak pénzbüntetést szabhat ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!