Életveszélyes lehet alkoholt inni az oroszországi Orenburg megyében

2021. október 9. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonkilencre emelkedett az oroszországi tömeges alkoholmérgezés halálos áldozatainak száma – közölte szombat este az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK), írja az MTI.

Az Ural hegységtől délre fekvő Orenburg megye hatóságai pénteken még 17, a mérgezésben elhunyt emberről számoltak be. A hamisított szeszesital fogyasztásától több mint negyvenen szenvedtek mérgezést. Sokan közülük kómába kerültek és meghaltak.

Gyenyisz Paszler regionális kormányzó lakossági felhívásban átmenetileg óva intette az embereket az alkoholvásárlástól Orenburg megyében. Mint mondta, nagyszabású ellenőrzést indítottak a megye szeszes italokat árusító boltjaiban, hogy eltávolítsák a veszélyes italokat a kínálatból. „Az eredmények véglegesítéséig életveszélyes lehet alkoholt fogyasztani” – hangsúlyozta a kormányzó.

Az orosz Nyomozó Bizottság által közzétett kép az orszki raktárból – Fotó: HANDOUT / INVESTIGATIVE COMMITTEE OF RUSSIA / AFP
Az orosz Nyomozó Bizottság által közzétett kép az orszki raktárból – Fotó: HANDOUT / INVESTIGATIVE COMMITTEE OF RUSSIA / AFP

Az alkoholmérgezés ügyében felállított operatív törzs ülésén Tatyjana Szavina, a régió egészségügyi minisztere pénteken kijelentette, hogy az áldozatok vérében tiszta metanolt találtak. Egyes esetekben a mérgező anyag koncentrációja az áldozatok szervezetében 3-5-szörösen meghaladta a halálos adagot.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az alkoholmérgezéssel kapcsolatban eddig összesen tíz gyanúsítottat vett őrizetbe. A hatóság Orszk városában megtalálta a raktárt, amelyből a hamisított alkoholt forgalmazták, ahol 1279 darab félliteres, zárjegy nélküli, különböző módon felcímkézett, üveg- és műanyagpalackokba töltött, alkohol tartalmú terméket foglalt le. Ugyanebben a városban megtalálták a hamisított terméket gyártó és palackozó műhelyt is, benne háromezer üres műanyagpalackkal.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!