A boszniai szerbek vezetője tovább szítja a feszültséget, kivonulással fenyegetőzik

2021. október 9. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is – jelentette be Milorad Dodik, az ország háromtagú államelnökségének szerb tagja, aki évek óta a boszniai Szerb Köztársaság elszakadása mellett kampányol.

Milorad Dodik az MTI szerint közölte, a boszniai Szerb Köztársaság törvényhozása dönt majd azokról a témákról, amelyeket a szövetségi szinten korábban elfogadott védelmi törvény, adózási törvény és az igazságügyi szervekre vonatkozó előírások szabályoztak eddig. Szakértők már dolgoznak a boszniai Szerb Köztársaság új alkotmányán és a törvényeken.

Boszniai szakértők szerint egyetlen országrész sem dönthet arról, hogy a jövőben nem vonatkoznak rá a korábban szövetségi szinten elfogadott törvények, így Milorad Dodik kijelentései inkább csak az amúgy is súlyos belpolitikai viszályt mélyíthetik tovább.

Az 1992-1995-ös boszniai háború után Bosznia-Hercegovinát két régióra osztották, a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra. A két országrésznek saját kormánya és parlamentje, valamint intézményrendszere van, de az országrészek képviselői a szövetségi intézmények munkájában is részt vesznek.

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja a budapesti demográfiai csúcson – Fotó: Bődey János / Telex
Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja a budapesti demográfiai csúcson – Fotó: Bődey János / Telex

Milorad Dodik legutóbb nyáron beszélt arról, hogy a boszniai szerbek nem fogadják el a szövetségi előírásokat. Akkor a nemzetközi közösség távozó főképviselője kötelező érvényű rendelkezésével büntethetővé tette a srebrenicai népirtás, valamint más, emberiesség elleni bűnök tagadását.

A rendelet szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki nyilvánosan helyesli, tagadja, lekicsinyli vagy megpróbálja igazolni a népirtást, vagy így tesz más olyan háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyet valamely hágai vagy boszniai bíróság bizonyítottnak mondott ki.

A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de ezeket nem lehet népirtásnak minősíteni.

Milorad Dodik nemrég Budapesten járt, a Várkert Bazárban tartott kétnapos demográfiai csúcs egyik felszólalója volt. Tudósítónk szerint a négy és fél éves unokáját idézte, aki elnök akar lenni, mert szerinte „az a normális, hogy a szerb köztársaság vezetője szerb legyen”. Dodik felvetette, hogy ez nacionalizmus-e, és lehet-e egy négyéves gyerek nacionalista, de a kérdést nem válaszolta meg. Beszélt viszont a népesség elvándorlásáról, ami miatt az egyébként is ingatag, nemzeti feszültségekkel nehezített Bosznia-Hercegovina egyszerűen kiürül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!