Öngyilkos merénylő robbantott egy afgán mecsetben, 46 halott, 143 sérült

2021. október 8. – 16:54

frissítve

Öngyilkos merénylő robbantott egy afgán mecsetben, 46 halott, 143 sérült
Öngyilkos merénylő robbantott egy kunduzi síita mecsetben a pénteki ima idején – Fotó: Abdulláh Szahil / AP / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Az afgán állami Bahtar hírügynökség szerint 46 ember vesztette életét és 143-an sebesültek meg abban a robbantásban, amely az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében történt pénteken, írja az MTI.

A támadásra a Gozar-e-Szayed Abád mecsetben került sor a pénteki ima idején, amin a BBC értesülése szerint háromszáznál is többen vettek részt. Egy kunduzi kórház orvosa elmondta, hogy 35 holttestet és 50 sebesültet vittek be hozzájuk, míg korábban az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet tisztségviselője azt nyilatkozta, hogy 15 holttestet és több mint 90 sebesültet szállítottak be a szervezet kunduzi klinikájára. Más hírforrások nyolcvan, sőt száz halottról számoltak be.

Zabiulláh Mudzsáhid tálib szóvivő szerint a tálibok különleges erői a helyszínre érkeztek, és vizsgálják, hogy mi történt. Később egy tálib illetékes, Matiulláh Róháni elmondta: öngyilkos merényletre került sor. A robbantásért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget a szélsőségesek Telegram-csatornáján. Az Iszlám Állam öngyilkos merénylői több esetben támadtak már meg mecseteket, sportklubokat és iskolákat. A szunnita szélsőségesek eretneknek tartják a síitákat. Vasárnap robbanás történt egy kabuli mecsetnél, ahol épp a tálibok szóvivőjének édesanyjának gyásszertartása folyt, és amelyen állítólag több magas rangú tálib vezető is részt vett.

A tálibok augusztus közepén vették át a hatalmat. Az ország kilátásairól ebben a helyszíni riportunkban olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!