Még mindig tagad a kisfia meggyilkolásával vádolt nő, az olasz nyomozók szerint is a gyerek apján akart bosszút állni

2021. október 3. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal.

A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést.

Ahogy korábban írtuk, a magyar édesanya pénteken kisfia holttestével sétált be egy olaszországi Lidlbe. Azért ment be a boltba, hogy segítséget kérjen, de mire az orvos megérkezett, a kétéves kisfiú már nem élt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül.

A kihallgatás során a nő ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről, ezért akkor még őrizetbe vették, de vasárnap már le is tartóztatták. Az egyik verzió szerint a nő egy elhagyatott kunyhóban hagyta a gyereket, hogy nyugodtan aludjon, de észrevette, hogy a kisfiú elejtette egy játékát, ezért visszasétált érte, de amikor visszament, a gyerek már megsérült. Egy másik változatban azt állította, hogy megtámadták őket.

A BRFK szerint a nő azért ment kisfiával Olaszországba, mert a bíróság az apának ítélte meg a kisfiút, és nem akarta odaadni.

A rendőrség megerősítette, hogy a nő valóban küldött az apának képet a sebesült vagy meggyilkolt gyermekről.

Az esetről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Közben kiderült, hogy a nő egy olasz barátjánál szállt meg, aki a régen ismert, mára azonban bezárt Cavallino bianco nevű szórakozóhely tulajdonosa volt. A nőt a rendőrök kihallgatták, de újságírók kérdéseire egyelőre nem válaszol.

A hatóságok most szemtanúk és térfigyelő kamerák segítségével próbálják összerakni, merre járhatott a nő, mielőtt bement a Lidlbe. A magyar hatóságok is részt vesznek a nyomozásban.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!