Bosszút állunk! Ha nem tudunk elkapni, a családodat vesszük elő – írták külföldiekkel dolgozó afgánoknak a tálibok

2021. október 2. – 07:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Afgán tolmácsok, akik a holland katonai kontingensnek dolgoztak Afganisztán megszállása idején, bírósági idézést és a családtagjaikat fenyegető levelet kaptak a hatalmat augusztus végén erőszakkal átvevő táliboktól – jelentette pénteken a NOS holland közszolgálati tévé.

Az MTI tudósítása szerint a NOS bemutatott két levelet, amelyekben a tálibok azt írták a címzettnek: tudomásuk szerint tolmácsként dolgozott külföldieknek, és ezért „tiltott módon piszkos pénzt” kapott tőlük. „Bosszút állunk! Ha nem tudunk elkapni, akkor a hozzátartozóidat vesszük elő” – fenyegetőztek. Azzal vádolták őt, hogy felelős tálib harcosok haláláért.

Míg a családtagok a tálibok által ismert helyen laknak, a szóban forgó tolmácsok a hatalomátvétel óta rejtőzködnek az országban. A NOS szerint minden jel arra utal, hogy a leveleket, amelyeken hivatalos pecsét van, valóban a tálibok küldték, de ennek megerősítését tőlük megszerezni szinte lehetetlen. A tévé állítása szerint tucatnyi tolmáccsal és olyan egyéb szakemberrel áll kapcsolatban, aki a holland erők számára dolgozott, és a tőlük szerzett információk szerint helyzetük egyre drámaibb.

A tálibok júniusban felszólították az afgán tolmácsokat, hogy „tanúsítsanak megbánást”, de egyébként Afganisztánban maradhatnak a nemzetközi erők kivonulása után, mert „nem esik bántódásuk”. Sőt, a hatalomátvétel után a tálibok általános büntetlenséget ígértek minden volt kormánytisztviselőnek és katonának. De minden fogadkozásuk ellenére az ENSZ egyik bizalmas jelentés szerint körözik azokat, akik a külföldi erők számára dolgoztak – jegyezte meg az AFP hírügynökség.

A Telex afganisztáni helyszíni riportjait itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!