Készenlétbe helyezték a brit hadsereg sofőrjeit a benzinhiány miatt

2021. szeptember 28. – 05:34

frissítve

Készenlétbe helyezték a brit hadsereg sofőrjeit a benzinhiány miatt
Autók várnak a sorukra egy benzinkútnál Fleetnél, London közelében – Fotó: Adrian Dennis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett sofőrjeit, hogy szükség esetén be tudjanak kapcsolódni a súlyos benzinhiány enyhítésébe, írja az MTI.

Nagy-Britanniában a múlt hét közepén pánikszerű vásárlási roham kezdődött, miután több nagy forgalmazó bejelentette: kénytelen töltőállomásokat bezárni a krónikus sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt. Az üzemanyag-forgalmazók közben arra kérik a brit autósokat, hogy fejezzék be a pánikvásárlást, van elég üzemanyag.

Kwasi Kwarteng, az üzleti ügyek minisztere hétfő éjjel bejelentette: a fegyveres erők tartályautó-vezetői „korlátozott számban” készen állnak arra, hogy kisegítsék a polgári üzemanyag-fuvarozást, és így stabilizálják az ellátási hálózatot. A kijelölt katonai sofőröket képzésben részesítik, hogy zökkenők nélkül el tudják látni a civil üzemanyag-szállítási feladatokat.

Grant Shapps közlekedési miniszter hétfő éjjel bejelentette azt is, hogy a veszélyes áruk közúti fuvarozására jogosító, de a következő hetekben lejáró vezetői engedélyek érvényességét a kormány automatikusan 2022. január 31-ig meghosszabbítja. Az ilyen jogosítványok birtokosainak nem kell otthagyniuk munkájukat, hogy az ötévenként kötelező továbbképzésen részt vegyenek. Az intézkedés a szeptember 27. és december 31. között lejáró veszélyesáru-fuvarozói jogosítványokra terjed ki.

Hétfőn sok országrészben már alig lehetett üzemanyaghoz jutni, és mindenhol hosszú sorok kígyóztak a benzinkutak előtt. A legsúlyosabb ellátási fennakadások Londonban keletkeztek: a brit fővárosban a sajtó által idézett iparági források szerint a benzinkutak 90 százaléka kifogyott az üzemanyagból, miután a kereslet a megszokott szint hatszorosára ugrott.

A brit kormány bejelentette, hogy egy időre enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a lakossági élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban támadt fennakadások enyhítésére. Az intézkedés alapján ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére.

A szakmai érdekképviseleti szervezetek teljesen elégtelennek minősítették a kormányzati intézkedést. Számításaik szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság tavalyi megszűnése (brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség közleménye szerint egyedül a szupermarket-hálózatoknak legalább 15 ezer kamionsofőr felvételére lenne szükségük ahhoz, hogy a karácsony előtti időszakban ne legyen fennakadás az élelmiszer-ellátásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!