Maffiatámadástól féltik a kerékpárral közlekedő holland miniszterelnököt

2021. szeptember 27. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megerősítették Mark Rutte biztonsági kíséretét, miután az érintett szervek szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet – írja az MTI a helyi sajtóra hivatkozva hétfőn.

Mark Rutte – Fotó: Bart Maat / ANP MAG / AFP

A De Telegraaf című holland napilap számolt be róla, hogy a holland kormányfőt a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik, mert

a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak a közelében feltűnni.

A Mocro maffia marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik Hollandiában és Belgiumban.

Rutte közismerten kerékpárral vagy gyalog jár munkába. Saját szolgálati autója nincs, biztonsági okokból rendszeresen cserélődő autókkal viszik a találkozókra országszerte. A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságáról, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!