Meghalt a 800 ezer áldozatért felelős ruandai népirtás vezetője

2021. szeptember 26. – 07:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt börtönében, Maliban a ruandai hadsereg egykori ezredese, akit azzal vádoltak, hogy ő irányította az 1994-es népirtás során 800 ezer ember lemészárlását – írta az MTI mali tisztviselők szombati bejelentése nyomán.

Theoneste Bagosora a nyugat-afrikai országban töltötte büntetését, miután az akkori ruandai Nemzetközi Törvényszék (ICTR) bűnösnek találta emberiesség elleni bűncselekményekben. Előbb életfogytiglani börtönre ítélték, amit később 35 évre csökkentettek.

Theoneste Bagosora a ruandai törvényszék előtt, 2008-ban – Fotó: Tony Karumba / AFP
Theoneste Bagosora a ruandai törvényszék előtt, 2008-ban – Fotó: Tony Karumba / AFP

Egy névtelenséget kérő, a helyi börtönigazgatóságon dolgozó forrás a Reuters hírügynökségnek megerősítette az értesülést. Elmondta, hogy Bagosora több mint 80 éves volt, súlyos beteg, szívproblémákkal küzdött. Többször is kórházba került, és három műtéten esett át. Egy klinikán halt meg szombaton – tette hozzá a nyilatkozó.

Egy másik forrás a bamakói fellebbviteli bíróságon ugyancsak megerősítette a férfi halálát.

Az ügyészek azzal vádolták Bagosorát, aki korábban a védelmi minisztérium kabinetigazgatója volt, hogy átvette az irányítást a közép-afrikai ország katonai és politikai ügyei felett, miután Juvenal Habyarimana elnök 1994-ben repülőgépének lelövésekor életét vesztette.

A vád szerint Bagosora irányította a csapatokat és azt a hutu milíciát, amely 100 nap alatt mintegy 800 000 kisebbségi tuszit és mérsékelt hutut gyilkolt meg.

Romeo Dallaire kanadai tábornok, az ENSZ békefenntartóinak vezetője a népirtás idején Bagosorát a gyilkosságok „főnökének” nevezte, és azt mondta, a volt ezredes őt is megfenyegette azzal, hogy megöli.

Huszonhét éve, 1994. április 6-án a ruandai főváros, Kigali repülőterén máig tisztázatlan körülmények között lelőtték a Juvénal Habyarimana elnököt szállító repülőgépet. Néhány órával később a kis afrikai országban elszabadult az erőszak, a következő nyolcvan napban mintegy 800 ezer embert gyilkoltak meg, túlnyomó többségük a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozott. A második világháború utáni egyik legsúlyosabb népirtás megszervezőit és végrehajtóit nemzetközi törvényszék vonta felelősségre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!