Hamis tanúzás miatt hallgathatták ki Sebastian Kurz osztrák kancellárt

2021. szeptember 22. – 20:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egykori Ibiza-botrány miatt kihallgathatták Sebastian Kurz jelenlegi osztrák kancellárt, írja az MTI osztrák lapértesülésekre hivatkozva. Kurz a hírek szerint hamis tanúvallomást tartott az ügyben, amelybe belebukott az egykori alkancellár, Heinz-Christian Strache.

Kurzot állítólag több órán át faggatták még szeptember elején, a téma pedig az Ibiza-botránnyal kapcsolatos pártadományokra és az ezekből következő politikai döntésekre vonatkozott 2017 és 2019 között. Kurz azt is elmondta, hogy akkori válaszai

megfeleltek legjobb tudásának, illetve emlékezetének, és még véletlenül sem állt szándékában hamisan tanúskodni.

Hozzátette azt is, hogy akkor legalább nyolc különböző témában hívták meg a bizottságba, és nem állt módjában mindegyikre alaposan felkészülni, mivel 2020 tavaszán egy soha nem látott mértékű világjárvány kezdetén álltunk, és hajnaltól napestig ennek a problémának leküzdése tette ki a napjai jelentős részét.

Mint ismeretes, az Ibiza-botrányban rejtett kamerával buktatták le Heinz-Christian Strachét, aki a választási kampányuk segítéséért cserébe állami megbízásokat helyezett előtérbe a magát dúsgazdag orosz nőnek kiadó beépített személynek Ibizán még 2017 nyarán.

Kurz hamis tanúzásával a Telexen is foglalkoztunk részletesen ebben a cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!