A tökéletes Instagram-szerelmespár álomútra indult, aztán a nőnek nyoma veszett

2021. szeptember 18. – 18:04

frissítve

A tökéletes Instagram-szerelmespár álomútra indult, aztán a nőnek nyoma veszett
Részlet Gabby Petito és Brian Laundrie közös utazásának videós beszámolójából – Forrás: Nomadic Statik / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Túrázni a legszebb nemzeti parkokban, bejárni Amerikát, a csillagos ég alatt leparkolt furgonban aludni, hajnalban jógázni – sokak álmát kezdte élni és közvetíteni az Instagramon egy amerikai fiatal pár a nyáron. Az út azonban váratlanul és furcsán félbeszakadt: a nő nyomtalanul eltűnt, a férfi pedig, az egyetlen, akinek tudnia kellene, mi történt vele, szó nélkül hazaautózott, és azóta sem válaszol senki faggatására. Pénteken pedig közölték a szülei, hogy pár napja ő is eltűnt.

A 22 éves Gabrielle – Gabby – Petito és 23 éves barátja, Brian Laundrie olyan kalandba vágtak bele a nyáron, ami jópár hozzájuk hasonló, a Földért aggódó, természetet, túrázást, csendes olvasgatást, jógázást szerető, a fogyasztói kultúrából kiszakadni próbáló fiatal álma. Fogták a lány minimális átalakítással alvásra alkalmassá tett furgonját, és elindultak Floridából egy hosszú utazásra, keresztül az Egyesült Államokon. Sorra járták a lenyűgöző nemzeti parkokat, és az Instagramra posztolgattak az életmódról, amire rátaláltak, a tájakról, az élményeikről, meg hogy mennyire szeretik egymást.

A terv az volt, hogy a júniusban kezdődött utazás legalább novemberig tart majd. Úgy készültek, hogy a Halloweent az oregoni Portlandben töltik barátoknál. Szeptember elsején azonban Brian Laundrie megjelent az otthonában, a floridai North Portban lévő háznál, ahol a szülei élnek, és ahol ő is élt Gabbyval. A barátnője nem volt vele, csak a lány furgonja, a 2012-es fehér furgon, amit a férfi hazavezetett.

A lány családjával a férfi nem vette fel a kapcsolatot, amikor pedig ők keresték, nem reagált. Eközben Petito szeretteiben egyre nőtt az aggodalom, mert augusztus vége óta nem tudták elérni őt telefonon, és túl sok idő eltelt már ahhoz, hogy a vészjósló csöndet a nemzeti parkokban nem feltétlenül adott térerő hiányának lehessen betudni.

„Add fel, Brian!”

Az anya végül a rendőrséghez fordult, szeptember 11-én bejelentette Gabby Petito eltűnését. A rendőrök természetesen rögtön Brian Laundrie-hoz fordultak információért, de hiába: a férfi, akit egyelőre hivatalosan nem gyanúsítanak és nem vádolnak semmivel, ügyvédet fogadott, és kerek perec megtagadta, hogy bármit is mondjon arról, mi történt a lánnyal, miért ment nélküle haza.

Az esetre mostanra óriási médiafigyelem irányul az Egyesült Államokban, és a bűnügyek iránt érdeklődő netes körökben is kialakult egy közmegegyezés, hogy minél nagyobb közösségi nyomás alá kell helyezni Laundrie-t, hogy vessen végre véget a hallgatásnak. A férfi Instagram-oldalát például elárasztották kommentekkel: van, aki vádaskodik, van, aki számonkér, van, aki a férfi lelkiismeretére próbál hatni, más észérvekkel próbálkozik.

„Add fel, Brian! Nyilvánvaló, hogy valami rossz dolog történt, és benne voltál. A Legjobb, amit tehetsz, ha hazaviszed Gabbyt! A családjáért.”- írta például valaki a pár egyik csókolózós képéhez, amit Brian eredetileg azzal a kísérőszöveggel látott el, hogy sosem szeretett még senkit úgy, mint ezt a lányt.

Laundrie és Petito együtt nőttek fel New York államban, Long Islanden, iskolatársak voltak. Utána elsodródtak egy időre egymás mellől, de 2018-ban újra találkoztak, jóban lettek, aztán randizgatni kezdtek, és 2019-től már párkapcsolatban voltak. Még el is jegyezték egymást, igaz, innen később kis időre visszaléptek az egyszerű barát-barátnő státuszba, mert úgy érezték, mégiscsak túl fiatalok még a házassághoz. Petito mindenesetre Laundrie-ékhoz költözött Floridába, és a két fiatal a nagy utazás előtt együtt dolgozott egy helyi élelmiszerboltban, gyűjtöttek némi pénzt a költségekre.

A látszat mögött

Mindketten aktívak voltak a közösségi médiában. Ahogy az Instagramon lenni szokott, idilli képet közvetítettek (például ebben a hétperces videóban is) a furgonos szabad életről, a kapcsolatukról, egymásról, önmagukról. Elég rendszeresen posztolgattak – ez utólag hasznosnak bizonyult, amikor az utazásuk állomásait, az időrendet próbálta rekonstruálni Petito családja. Augusztus 25-én beszélt utoljára Petito az édesanyjával, akkor Wyoming államban, a Grand Teton Nemzeti Parkban voltak. Az utolsó posztja a lánynak augusztus 26-i. Akkoriban úgy volt, hogy a Yellowstone Nemzeti Park lesz a következő úticéljuk.

Azóta napvilágra került egy olyan eleme a pár történetének, amiből világos, hogy a valóságban szó sem volt tökéletes idillről. Kevéssel Gabby eltűnése előtt a fiataloknak volt egy fizikai erőszakig fajuló, csúnya veszekedése.

Laundrie akkor arról beszélt a rájuk hívott rendőröknek, hogy az összezártság, a közös utazás érzelmi feszültséggel terhelte meg a kapcsolatukat.

Az incidens Utah államban, Moab Cityben történt augusztus 12-én. A rendőröket egy kívülálló hívta rá a párra. Az esetről kiadott rendőrségi közlemény szerint nem volt elegendő bizonyíték ahhoz, hogy bárki ellen is vádat emeljenek.

A The Daily Beast megszerezte a felvett rendőri jelentést. Ebből kiderül, hogy kapcsolati erőszakra utalt az eredeti bejelentés, és bár nem volt teljesen világos, úgy lehetett érteni, hogy a férfi bántalmazta a nőt. Amikor a járőrök a helyszínre értek, szemtanúk azt mondták nekik, hogy látták, amint Laundrie győzködi Petitót, menjen el egyet sétálni, hogy lenyugodjon. A szemtanúi beszámolók szerint a nő pofon ütötte a férfit, aki válaszul megragadta az arcát, de megütni nem ütötte meg. Egy arra járó szerint úgy tűnt, hogy a veszekedés egy mobiltelefon miatt pattant ki, Laundrie kizárta Petitót a furgonból, mire a nő mintha a férfi karjára ütött volna, és megpróbált bemászni a sofőrülésnél lévő ablakon.

A jelentés szerint Petito azt mondta a rendőröknek, hogy attól félt, a barátja elhajt az autóval, és otthagyja őt. Egyébként a rendőrök arra jutottak, hogy nem kapcsolati erőszakról volt szó, inkább csak a páros mentális, érzelmi állapotában állt be némi rövidzárlat. Mindketten arról győzködték a rendőröket, hogy szeretik egymást, össze akarnak házasodni, és egyáltalán nem akarják, hogy bármelyikük ellen is bűnügyi eljárást indítsanak.

Részletek a rendőrség testkamerás felvételéből – Forrás: The Moab Police Department Részletek a rendőrség testkamerás felvételéből – Forrás: The Moab Police Department
Részletek a rendőrség testkamerás felvételéből – Forrás: The Moab Police Department

Röviddel ezután, aznap délután még egyszer magukra vonták a hatóság figyelmét. Ezúttal gyorshajtásért intették le őket rendőrök nem messze az Arches Nemzeti Parktól. A napokban nyilvánosságra került az egyik rendőr testkamerája által rögzített videófelvétel erről a találkozásról. Kiszállították őket a furgonból, és külön-külön kérdezték ki őket.

A nő eleinte vigasztalhatatlanul sírt, és mikor a sírás okáról kérdezték, arról mesélt a rendőröknek, hogy az OCD nevű mentális betegsége miatt feszült volt, szorongó és rosszkedvű, ebből a feszültségből táplálkozva pedig egész nap veszekedések pattantak ki köztük a vőlegényével.

A rendőrök még egyszer végigvették velük az aznapi, korábbi eseményeket, amit nagyjából ugyanúgy és a másik rendőri jelentés tartalmával egyezően mondtak el mindketten: a dulakodásban a férfi volt a passzívabb, inkább csak reagáló fél, akinek a mozdulatai a másik leállítására irányultak, a rendőrök karcolásokat is észrevettek rajta, ezért az vetődött fel, hogy Petito ellen kellene eljárás indítani kapcsolati erőszak miatt, amit Laundrie nem akart.

A rendőrök úgy oldották meg végül a helyzetet, hogy foglaltak egy hotelszobát a férfinak, a nő pedig maradhatott a furgonjában.

Megígérték, hogy azon az éjjelen nem beszélnek egymással többet, alszanak egyet az egészre abban a reményben, hogy reggelre jobban érzik majd magukat, kitisztul a fejük. Eljárás ezúttal sem indult. A pár folytatta az utazást. Legalábbis nagyjából a következő két hétben, míg meg nem történt az a valami, ami miatt Laundrie egyedül ment haza.

Ügyvédi tanácsra burkolózik hallgatásba

Petito furgonját, amit Laundrie hazavezetett Floridába, természetesen lefoglalta a rendőrség, miután megkezdődött a nyomozás a lány eltűnése ügyében. Alaposan átvizsgálják bármiféle nyom, bizonyíték után kutatva. A nyomozásba bekapcsolódott az FBI is. Laundrie ellen vádat nem emeltek, de a hivatalos rendőri kommunikáció szerint is ő áll a nő eltűnési ügyében folyó nyomozás célkeresztjében.

Gabby Petito lefoglalt furgonja – Fotó: North Port Police Department
Gabby Petito lefoglalt furgonja – Fotó: North Port Police Department

Laundrie ügyvédje, Steven Bertolino a sajtónak nyilatkozva adott némi magyarázatot arra, amit olyan sokan furcsállanak, hogy ügyfele nem tesz vallomást, nem hajlandó beszélni a hatóságokkal. Szerinte arról van szó, hogy tapasztalata szerint a rendőrök figyelme ilyen ügyekben automatikusan az eltűnt személy partnerére szokott terelődni, és nem véletlen a filmekből ismerősen hangzó figyelmeztetés, miszerint „bármi, amit mond, felhasználható” az ember ellen. Az ügyvéd szerint tehát a hallgatás a helyes taktika függetlenül attól, hogy a védencének volt-e bármi köze a lány eltűnéséhez. Ezért adta azt a tanácsot Laundrie-nak, hogy ne beszéljen senkivel. A férfi szülei is elzárkóztak, a sajtó elől is.

Most már Brian Laundrie sincs meg

Aztán pénteken történt egy fordulat: Brian Laundrie szülei a házukba hívták a rendőröket, és ott a tudomásukra hozták, hogy kedd óta fogalmuk sincs a fiuk hollétéről. A North Port-i rendőrség szóvivője a CNN műsorában péntek este arról beszélt: a szülők nem árulták el, hogy mondott-e nekik valamit a fiuk a Gabbyval történtekről, és ha igen, mit.

Gabby családja minderre az ügyvédjükön keresztül annyit reagált: Brian nem tűnt el, hanem bujkál, Gabby az, aki eltűnt.

A The Daily Beast korábban megszólaltatta a nő apját, Joe Petitót, akinek az a legnagyobb félelme, hogy Laundrie összeroppan a fokozódó nyomás alatt, és kárt tesz magában. Nem Laundrie-t sajnálná, de ha a férfi már nem tud többé beszélni, titok marad, amit tud, és ő talán sosem találja meg a lányát.

A valódi információk hiánya kedvez a találgatásoknak, születnek egészen vad elméletek is az internetes közösségekben, például többen Laundrie olvasmányaiban, Chuck Palahniuk sajátos, erőszakkal átitatott regényeiben vélik felfedezni az ügy nyitját.

De vannak néhányan, akik szerint másfelé is érdemes keresgélni, nem csak a vőlegénynél. Egyesek azt gyanították, hogy Petito eltűnésének talán köze lehet egy másik bűnügyhöz, ami alig pár nappal korábban történt, és egy Moabban élő leszbikus pár volt az áldozata. Kylen Schulte és Crystal Beck maguk is egy furgonban laktak, egyikük pedig pont abban a boltban dolgozott, amely mellett Laundrie-ék veszekedése kitört. A párnak augusztus 13-án nyoma veszett, miután barátaiknak egy ijesztő férfi felbukkanására panaszkodtak, majd néhány nappal később holtan találták mindkettejüket. Valaki lelőtte őket. Egyelőre senkit nem gyanúsítottak meg ebben az ügyben. A hatóságok is vizsgálták a lehetséges összefüggést a Petito-üggyel, de pénteken közleményt adott ki az illetékes seriffhivatal, miszerint kizárták, hogy lenne kapcsolat.

A cikkhez felhasznált fontosabb források:

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel ezt az oldalt. (link ide: https://segelyszervezet.hu/anonimtanacsadas ) Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!