Ötmillió dollárra perli a Netflixet a grúz sakklegenda

2021. szeptember 17. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Nona Gaprindasvili grúz sakknagymester ötmillió dolláros rágalmazási pert indított a Netflix ellen, mert szerinte a The Queen's Gambit (A vezércsel) című sikersorozatban nem a valóságnak megfelelően ábrázolták őt – írja a BBC.

Gaprindasvili a sorozat utolsó részének egyik mondatát kifogásolja, amely arról szólt, hogy női sakkbajnokként sosem játszott férfiak ellen. Ezzel szemben a most 80 éves Gaprindasvili szerint 1968-ig, amikor a sorozat játszódik, ötvenkilenc férfi sakkozóval is játszott, huszonnyolccal szimultán, akik között legalább tíz sakknagymester volt. A Netflix szerint a volt szovjet sakkbajnok állításai megalapozatlanok.

Egy Los Angeles-i szövetségi bíróságon Gaprindasvili nevében benyújtott kereset szerint ez a mondat több millió néző előtt kisebbíti az eredményeit. Az ügyvédei szerint ez a mondat nemcsak téves, de szexista is. Álláspontjuk szerint a 2020 október óta futó sorozat rontotta a sakklegenda hírnevét, ezért azt akarják, hogy ezt a mondatot vegyék ki a sorozatból. A kereset szerint a sorozat folyamatosan „jóvátehetetlen kárt okoz” Gaprindasvilinek, aki még manapság is indul szenior sakkversenyeken.

Nona Gaprindasvili 2019. május 10-én, Tbilisziben – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters
Nona Gaprindasvili 2019. május 10-én, Tbilisziben – Fotó: Irakli Gedenidze / Reuters

A Netflix sorozata Walter Tevis 1983-ban megjelent regénye alapján készült, amely egy fiatal árva, Beth Harmon történetét meséli el, aki a hidegháború idején sakkvilágbajnok lesz. A sorozat idén két Golden Globe-díjat is nyert és 18 díjra Emmy-díjra jelölték, utóbbiakat hét végén fogják kihirdetni – írja az MTI.

Gaprindasvili egyébként az egyik legsikeresebb grúz sportoló: 1962 és 1978 között női sakkvilágbajnok volt, csapatban tizenegyszeres sakkolimpiai bajnok, kilencszeres egyéni sakkolimpiai aranyérmes. A Szovjetunióban ötször, a függetlenné vált Grúziában négyszer volt sakkbajnok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!