Bolsonaro dacol a világgal, oltás nélkül is el akar menni az ENSZ közgyűlésére

Jair Bolsonaro brazil elnök annak ellenére ott akar lenni az ENSZ közgyűlésének ülésszakán, hogy nem kapott oltást, írja az MTI. Közölte, hogy a jövő héten ott lesz, és ő fogja mondani a megnyitót, noha az ülésen a helyi szabályozás szerint csak beoltott politikusok lehetnek jelen.

Bolsonaro hozzátette, hogy a járvány brazíliai kezeléséről, a mezőgazdaságról és az energiaiparról fog beszélni.

Jair Bolsonaro egy augusztusi motorversenyen – Fotó: Reuters / Adriano Machado
Jair Bolsonaro egy augusztusi motorversenyen – Fotó: Reuters / Adriano Machado

A New York-i hatóságok szerdán jelentették be, hogy a közgyűlési ülésszakon csak beoltottak vehetnek részt, igazolniuk kell, hogy megkapták az oltás mindegyik adagját. New Yorkban szinte minden beltéri rendezvényen csak beoltottak vehetnek részt. António Guterres ENSZ-főtitkár nem sokkal később közölte, hogy az államfők esetében nem tudja érvényesíteni ezt a kötelezettséget.

Az Our World in Data szerint a 213 millió lakosú Brazíliában a világ országai közül a negyedik legtöbb oltást adták be a koronavírus ellen. Bolsonaro azt mondta többször is, hogy ő lesz az utolsó brazil, akit beoltanak. Ő tavaly már megfertőződött, ezért azt állítja, hogy immunis a vírussal szemben.

Még több mint egy év hátravan a 2022 végén esedékes következő választásig, de Bolsonaro népszerűségi indexe mélyrepülésben van, a felmérések szerint a brazilok 60 százaléka biztosan nem szavazna rá, ellenfele, a börtönből kiszabadult korábbi elnök, Lula 9 százalékponttal előzi őt meg aktuálisan. Egy vereség pedig súlyos következményekkel járhatna Bolsonaróra: ellenfelei a lecsukását várják, és úgy fogalmazott néhány napja, hogy „csak három opcióm van: a börtön, a halál vagy a győzelem – de nem fogok rácsok mögé menni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!