Brüsszelben utcát neveznek el egy prostitúcióra kényszerített nőről, akit tizenhét szúrással öltek meg

2021. szeptember 16. – 19:40

Másolás

Vágólapra másolva

Brüsszel vezetése bejelentette, hogy egy új utcát egy 2018-ban meggyilkolt nigériai prostituáltról fognak elnevezni, írja a BBC. Ezzel is fel akarják hívni a figyelmet „azokra az elfeledett nőkre, akik emberkereskedelem, szexuális erőszak és gyilkosság áldozatai” lettek.

Eunice Osayande 2016-ban érkezett Belgium fővárosába, munkát és szebb jövőt ígértek neki, azt hitte, hogy egy produkciós ügynökségnél filmsztár lehet belőle. Valójában azonban emberkereskedők hálójába került.

Brüsszelbe érkezve azonnal prostitúcióra kényszerítették. Azt mondták neki, hogy 45 ezer euróval (kb. 15,8 millió forinttal) tartozik az embercsempészeknek az útért, a védelemért és a lakhatásért.

A halála előtti hetekben kapcsolatba került a szexmunkások egyik szervezetével, és jelezte, hogy erőszakkal és megfélemlítéssel szembesül. Azonban attól félt, hogy illegális bevándorlóként nem mehetne a rendőrségre.

23 éves volt, amikor 2018 júniusában egy kuncsaftja tizenhét késszúrással meggyilkolta. A 17 éves támadóját megvádolták a nő meggyilkolásával, a tárgyalása még nem kezdődött el. 2021 januárjában elfogták az embercsempészbanda négy tagját is, akik négy évig terjedő börtönbüntetéseket kaptak.

A nő halála után a szexmunkások szervezetei tüntetéseket rendeztek, jobb munkakörülményeket követeltek, és felszólították a hatóságokat, hogy hozzanak világos jogi iránymutatást. A BBC szerint a prostitúció nem illegális Belgiumban, de nincsenek egységes, országos szabályok.

Az Osayandéról elnevezett utca Schaerbeek városrészben része annak a kezdeményezésnek is, aminek keretében egyre több közterület viseli majd nők nevét Brüsszelben. Utcát neveztek el többek között Yvonne Nèvejeanról, aki a második világháború alatt zsidó gyerekek elrejtésében vett részt Belgiumban, egy híd pedig Suzan Daniel LGBT-aktivista nevét viseli majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!