Az ellenzék nyerte a választásokat Norvégiában, balközép kormány alakulhat

2021. szeptember 14. – 05:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elismerte választási vereségét és lemondott Erna Solberg norvég miniszterelnök hétfőn este, írja az MTI. A 60 éves Solberg konzervatív kormánya nyolc évig irányította az országot. A vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága nyomán az ellenzéki blokk mintegy száz mandátumot szerzett a 169 fős norvég parlamentben. Beszédében Solberg gratulált Jonas Gahr Størének, a szociáldemokrata Munkáspárt politikusának, elismerve, hogy az ellenzék megszerezte a kormányalakításhoz szükséges többséget.

A 61 éves Jonas Gahr Støre milliárdos, volt mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a balközép ellenzéki blokk nyerte meg a parlamenti helyek többségét, ezért készek koalíciós kormányt alakítani a Munkáspárt hagyományos partnereivel, a Centrum Párttal és a Szocialista Baloldallal. Størét tekintik a miniszterelnöki tisztség egyik legfőbb várományosának. Støre egyben megköszönte Solberg nyolcéves munkáját és a hivatali munkája alatt elért eredményeket. „Jó és állhatatos miniszterelnöke volt Norvégiának” – mondta Støre, aki szerint Solberg biztonságosan átvezette az országot több nehéz válságon.

A választások előtti kampány meghatározó témái a klímakatasztrófa és a szociális egyenlőtlenségek voltak. A 61 éves milliárdos a kampányát a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harcra összpontosította, konzervatív elődjeihez hasonlóan a kőolajipar óvatos és fokozatos leállítását támogatja. Støre politikatudományok terén végzett egyetemi tanulmányokat, és Jens Stoltenberg kormányában volt miniszter, hétfőn igazságos klímapolitikát és méltányosabb társadalmat ígért.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!