Schwarzeneggeri győzelemmel váltanák le Kalifornia demokrata kormányzóját a republikánusok

Legfontosabb

2021. szeptember 14. – 11:11

frissítve

Schwarzeneggeri győzelemmel váltanák le Kalifornia demokrata kormányzóját a republikánusok
Gavin Newsom, Kalifornia demokrata kormányzója kampányol az idő előtti eltávolítása ellen 2021. szeptember 8-án – Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A republikánusok megpróbálják az elképzelhetetlent: az egyik legbiztosabb demokrata állam, Kalifornia kormányzóját szavaznák ki a pozíciójából azon az időközi választáson, amin Gavin Newsom visszahívása a tét. A helyére pályázó 46 jelölt között egy realitysztárt, egy színészt, egy youtubert és egy rádióst is találunk.

Az előzetes szavazás – főként levélben – már hetek óta tart, de kedden járulhatnak az állam minden részén a szavazóurnákhoz a kaliforniaiak, hogy döntsenek a kormányzó sorsáról. Ha Newsom veszít az egyik legstabilabb demokrata bástyának tartott állam választásán – ami ha külön ország lenne, a világ ötödik legnagyobb gazdaságának számítana –, annak komoly hatása lehet az országos politikára egy évvel a félidős választások előtt, melyen a képviselőházi és szenátusi többség a tét.

Az utóbbi időben készült felmérések és az előzetesen leadott szavazatok megoszlása miatt Newsom bizakodhat, de 18 évvel ezelőtt egyszer már sikerrel jártak a republikánusok, akkor a visszahívott demokrata kormányzó helyébe nem mást, mint Arnold Schwarzeneggert sikerült beültetniük a kormányzói székbe. A színész-testépítő sikerén felbuzdulva idén is számos celeb szállt versenybe, köztük Caitlyn Jenner egykori olimpikon és valóságshow-szereplő is.

Járványközepi luxusvacsora vezetett a mostani szavazáshoz

Kalifornia egyike annak a tizenkilenc amerikai tagállamnak, ahol vissza lehet hívni a kormányzót (tehát népszavazáson lehet dönteni az idő előtti eltávolításáról). Ráadásul papíron itt van a legnagyobb esélye egy visszahívás szavazásra bocsátásának is, ugyanis Kalifornia egyike annak a tizenkét államnak is, ahol még alapos indok sem kell egy visszahívási petíció beadásához. Ennek megfelelően a visszahívás intézményének 1911-es bevezetése óta 56 petíciót nyújtottak be, 1960 óta legalább egyet minden kormányzó ellen.

Ebből az 56-ból a mostani a második, amely eljut valóban a szavazásig – ehhez ugyanis az előző választáson részt vevő szavazók 12 százalékának megfelelő mennyiségű aláírást kell összegyűjteni. Az első alkalom 2003-ban volt, akkor a szavazók úgy döntöttek, hogy leváltják Gray Davis demokrata kormányzót, akkor sikerült nyernie republikánus színekben Schwarzeneggernek, akit a csonka ciklus kitöltése után 2006-ban újraválasztottak.

Egyszer már sikerült. Arnold Schwarzenegger ünnepli győzelmét 2003. október 7-én – Fotó: Hector Mata / AFP
Egyszer már sikerült. Arnold Schwarzenegger ünnepli győzelmét 2003. október 7-én – Fotó: Hector Mata / AFP

A petíciót, amely végül a mostani szavazásban csúcsosodott ki, még 2020 februárjában nyújtották be, és a beadvány aláírói többek között a rossz hajléktalanhelyzettel, a magas adókkal és a halálbüntetés eltörlésével indokolták a kormányzó eltávolításának szükségességét.

A 2018-ban kiugróan magas, 61,9 százalékkal megválasztott Newsom ugyan még csak egy éve volt ekkor Kalifornia kormányzója, ám ez már a hatodik petíciós próbálkozás volt a leváltására. Az aláírásgyűjtés 2020 júniusában kezdődött, és a kormányzó leváltását szorgalmazók 2020. november 17-ig kaptak időt a közel 1,5 millió aláírás összegyűjtésére.

Az aláírások azonban nem akartak összegyűlni, így úgy tűnt, hogy ez a petíció is az ezt megelőző öt sorsára jut. November elején mindössze 675 ezer volt meg a szükséges 1,5 millióból, 11 nappal a leadási határidő előtt azonban a petíció beadóinak sikerült elérniük, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva négy hónappal, 2021. március 17-ig tolják ki a határidőt.

Ez pedig sorsdöntőnek bizonyult. 2020. november 17-én, az eredeti leadási határidő napján a helyi Fox 11 tévécsatorna leadott több képet, amiken az látszott, hogy Newsom a koronavírus-járvány közepén – miközben az állam lakosait arra intette, hogy viseljenek maszkot, tartsák egymástól a távolságot, és ne rendezzenek összejöveteleket – egy népes társaság tagjaként részt vett egy születésnapi vacsorán egy három Michelin-csillagos luxusétteremben. A résztvevők nem viseltek maszkot, és a távolságtartásra sem ügyeltek a képek tanúsága szerint.

A kiszivárgott fotók óriási löketet adtak a petíciónak, a következő három hétben csaknem 450 ezer új aláírást sikerült összegyűjteni, a márciusi határidőig pedig összesen több mint 2 millióan támogatták, hogy bocsássák szavazásra a visszahívást. Ebből végül csak 1,7 millió bizonyult érvényesnek, de ez is elég volt a 1,5 milliós határ megugrásához, így Eleni Tsakopoulos Kounalakis kormányzóhelyettes (aki 2010-től 2013-ig az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként szolgált) kénytelen volt kiírni a választást.

Visszahívják-e, és ha igen, ki ugorjon a helyére

A kaliforniai szavazók két ikszet húzhatnak be kedden (ha eddig nem tették meg, hiszen már hetek óta lehet szavazni levélben, néhány helyen pedig személyesen is). Az első kérdés, amire választ kell adniuk, úgy szól: „Eltávolítsák (visszahívják) Gavin Newsomot a kormányzói hivatalból?”. A második kérdésnél pedig Newsom utódjáról dönthetnek a szavazók, 46 jelölt közül választhatják ki a nekik legszimpatikusabbat.

A kormányzó visszahívásához több mint 50 százaléknak kell ellene szavaznia az első kérdésnél. Ha ez megtörténik, akkor a második kérdésnél a legtöbb szavazatot gyűjtő jelölt veszi át a helyét kormányzóként, akármennyien is voksoltak rá.

A szavazóknak nem kötelességük mindkét ikszet behúzni, szavazhatnak csak az első vagy csak a második kérdésről is. A Demokrata Párt és Newsom például logikusan arra biztatja a szavazókat, hogy szavazzanak a kormányzó eltávolítása ellen, a második kérdést pedig hagyják megválaszolatlanul.

Realitysztár, színész, youtuber és rádiós is lecsapna a lehetőségre

A Newsom utódjaként bejelentkezett 46 jelölt közül a legesélyesebbnek a republikánus színekben induló Larry Elder tűnik. Elder konzervatív rádiós talkshow-jával, a The Larry Elder Show-val futott be, az elmúlt években pedig Donald Trump elkötelezett támogatója volt. A republikánus elnök megválasztását korábban „isteni beavatkozásnak” nevezte.

Nem véletlenül kampányolt Newsom a Kaliforniában finoman szólva sem népszerű Trump szellemét felemlegetve az elmúlt hetekben ellene. „Donald Trumpot legyőzték tavaly novemberben, de a trumpizmust nem” – mondta a CBS Newsnak. Elder viszont azzal próbált terelni, hogy szerinte Trump irreleváns a szavazáson, a választók Newsom járványkezeléséről, a bűnözés és az erdőtüzek elleni fellépéséről mondanak majd véleményt.

Newsom a végére egyértelműen saját maga és Elder közötti választásként állította be a szavazást, és más republikánus jelöltek is úgy látták, hogy a rádiós műsorvezető durván elszívta előlük a levegőt színre lépése óta. A Newsom ellen a 2018-as kormányzóválasztáson 61,9-38,1 arányban alulmaradt John Cox üzletember azt mondta, reméli, hogy a választók inkább egy mérsékeltebb republikánus mellett döntenek.

John Cox „kampánymedvéjével”, Taggel – Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP
John Cox „kampánymedvéjével”, Taggel – Fotó: Justin Sullivan / Getty Images / AFP

A felmérésekben azonban jelentős a hátránya, bár mindent megtett, hogy feltűnősködőn: az idei kampányban azzal került be a hírekbe az év első felében, hogy több kampányeseményére is magával vitt egy megtermett barna medvét. Aztán pedig magyarázkodásra kényszerült, miután az állatok jogaiért felszólaló aktivisták vonták kérdőre a performance miatt.

A szavazólapon szereplő legismertebb név azonban minden bizonnyal Caitlyn Jenneré, akiről ellenfeleivel ellentétben talán a magyar olvasók is hallottak már. A szintén republikánus színekben induló Caitlyn Jenner Bruce Jenner néven született 1949-ben. Neve azután lett ismert világszerte, hogy világrekordot döntve olimpiai bajnok lett tízpróbában az 1976-os montreali világjátékokon.

Másfél évtizeddel később újra az amerikai magazinok címlapjára került, amikor beházasodott a Kardashian-klánba, és feleségül vette Kris Kardashiant, a család nagyasszonyát. Kristől két gyereke született, Kendall és Kylie Jenner. 2007-től rendszeres szereplője volt a Kardashian–Jenner család életét bemutató realityshow-nak, a Keeping Up with the Kardashians-nek. Kristől 2015 márciusában vált el, néhány hónappal később pedig bejelentette, hogy nőként kívánja leélni élete hátralevő részét. A nevét Bruce-ról Caitlynre változtatta.

Caitlyn Jenner egy 2021. augusztus végi kampányeseményen – Fotó: Robyn Beck / AFP
Caitlyn Jenner egy 2021. augusztus végi kampányeseményen – Fotó: Robyn Beck / AFP

Korábban nem volt túlságosan aktív politikailag, idén áprilisban azonban bejelentette, hogy elindul Newsom ellen. Egyik legfőbb kampánycéljaként a hajléktalanok közterekről való eltakarítását nevezte meg. A kampányolást azonban nem vitte túlzásba, a hajrában ugyanis Ausztráliába utazott, hogy részt vegyen a Big Brother VIP (a Való Világ celebekkel feltuningolt ausztrál kiadása) című realityben.

De nem csak republikánusok pályáznak Newsom tisztségére. Ugyan a Demokrata Párt teljes mellszélességgel a kormányzó mögött áll, több párttag mégis úgy döntött, hogy szakít a vezetéssel, és megpályázza a pozíciót. Közülük Kevin Paffrath, egy 29 éves ingatlanbróker-youtuber áll a legjobban. Jelenleg 1,7 millió feliratkozója van Meet Kevin nevű YouTube-csatornájának, amin általában ingatlanberuházással kapcsolatos tanácsokat szokott adni követőinek, illetve több „oktatóvideója” is van arról, hogy „hogyan lehet néhány hónap alatt milliomossá válni”.

Demokrata színekben szállt be a versenybe a színész Patrick Kilpatrick is, aki a 2000-es évek fordulóján számos akciófilmben játszott – legtöbbször a főgonoszt – Arnold Schwarzeneggerrel, Bruce Willisszel, Tom Crusie-zal vagy éppen Steven Seagallal szemben.

Ha a közvélemény-kutatók nem tévednek, Newsomnak nem kell aggódnia

A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint azonban Newsom kihívóinak nincs sok esélyük. A FiveThirtyEight átlaga szerint a kaliforniaiak mindössze 40,8 százaléka szavazna Newsom eltávolítására, akinek a kampányába a korábbi kaliforniai szenátor és államügyész, Kamala Harris alelnök és még Joe Biden elnök is besegített.

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Kamala Harris alelnök egy 2021. szeptember 8-i kampányeseményen – Fotó: Saul Loeb / AFP
Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Kamala Harris alelnök egy 2021. szeptember 8-i kampányeseményen – Fotó: Saul Loeb / AFP

Néhány hónapja, sőt, még néhány hete is sokkal szorosabbnak tűnt a kérdés, de a végére stabilizálódni látszott Newsom előnye a felmérésekben. A kormányzó a választás tétjét az oltásellenességtől kezdve a klímaszkepticizmusig hangsúlyozva úgy tűnik, sikeresen próbálta meg mozgósítani a demokrata szavazókat. Kaliforniában majdnem kétszer annyi regisztrált demokrata van, mint republikánus, ezért Newsomnak a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha közülük sokan otthon maradnak.

Az állam több mint 22 millió regisztrált választójának több mint 35 százaléka már előre leszavazott. Róluk a New York Times szerint annyit tudni, hogy több mint felük demokrata, negyedük republikánus, negyedük pedig független volt. Ez persze még nem garancia arra, hogy a demokraták mindegyike Newsomra voksolt, és a republikánusok hagyományosan aktívabbak a választás napján, de az utolsó felmérések mellett ezek is jó előjelek a kormányzónak.

Ha esetleg mégis a Newsom eltávolítására szavazók győzedelmeskednének, akkor minden bizonnyal Larry Elder örökölné meg a pozíciót. Newsom utódaspiránsai közül a konzervatív rádiós előreláthatólag 28 százalékot, a demokrata youtuber Kevin Paffrath 6,6 százalékot, John Cox közel 5 százalékot, Jenner és Kilpatrick pedig 1-2 százalékot kapna.

Papíron akár az a helyzet is előállhat, hogy többen szavaznak Newsom megtartására, mint Elderre, ám mégis utóbbi lesz a kormányzó.

Ugyanis, ha 50 százaléknál éppen csak többen akarják a leváltását, a kormányzó akkor is mindenképpen elveszíti a pozícióját. Eldernek azonban, ahogy írtuk, nem Newsomnál, hanem csak a második legnépszerűbb kormányzóaspiránsnál kell több szavazatot gyűjtenie a 46 fős mezőnyben.

2003-ban végül a választók 55 százaléka a demokrata kormányzó visszahívására szavazott, de akkor Davis támogatottsága az utolsó felmérésekben is leszállóágban volt, Schwarzenegger pedig sokkal erősebb jelölt volt, mint a most felsorakozott indulók. Elég csak arra gondolni, hogy 48,6 százalékot ért el, tehát tényleg több voksot kapott, mint amennyien az addigi kormányzó megtartására szavaztak.

Eddig azon a jól ismert eseten kívül mindössze kétszer szavaztak egy amerikai kormányzó esetleges visszahívásáról: 2010-ben Scott Walker wisconsini kormányzó a helyén maradt, míg 1921-ben a szintén republikánus Lynn Frazier észak-dakotai kormányzót elmozdították posztjáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!