Caitlyn Jenner indul a kaliforniai kormányzóválasztáson

2021. április 23. – 18:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Caitlyn Jenner bejelentette, hogy benyújtotta a szükséges dokumentumokat ahhoz, hogy elindulhasson a kaliforniai kormányzóválasztáson – írta meg a BBC.

Az egykori olimpikon és valóságshow-szereplő pénteken erősítette meg a hírt Twitteren.

Az állam jelenlegi kormányzója, Gavin Newsom ellen nemrég petíciót nyújtottak be, hogy elmozdítsák hivatalából. Newsomot a járványkezeléséért kritizálták. Miután összegyűlt a megfelelő mennyiségű aláírás, nemsokára szavazást fognak tartani arról, hogy Newsom maradjon-e, vagy másik kormányzót szeretnének.

Jenner nyilatkozatában „bizonyított győztesnek” nevezte magát, hozzátéve, hogy ő az „egyetlen kívülálló, aki véget vethet Gavin Newsom katasztrofális kormányzásának”. „A kaliforniai emberek jobbat akarnak és jobbat is érdemelnek a kormányzótól. A karrierpolitikusok túl sokáig ígérgettek és teljesítettek alul. Olyan vezetőre van szükségünk, akinek vannak elhatározásai, jövőképe, és átlátja a helyzetet” – írta Jenner közleményében.

A BBC az Axios-ra hivatkozva írt arról, hogy Jenner egy olyan kampány csapatot állított össze, amelyben Donald Trump volt elnök néhány korábbi tanácsadója is benne van.

Amikor legutoljára hívtak vissza az államban kormányzót, akkor a helyére nem más került, mint Arnold Schwarzenegger, így nem biztos, hogy Jenner esélytelen. Amennyiben nyer, ő lesz az első transznemű amerikai, aki ilyen jelentős szerepet tölt be. A most 71 éves Jenner 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy transznemű, korábban Bruce Jennerként élte az életét. Jenner eredetileg olimpikon tízpróbásként volt ismert, később a Kardashian család tagja lett, és a Keeping up with the Kardashians sorozatban szerepelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!