A járvány nem megfelelő kezelése miatt eljárás indult a volt francia egészségügyi miniszter ellen

2021. szeptember 11. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

Mások életének veszélyeztetése miatt eljárás indult Agnes Buzyn, volt francia egészségügyi miniszter ellen, aki közvetlenül a járvány előtt mondott le posztjáról és lépett ki a kormányból, írja az MTI.

A volt miniszter óriási felháborodást váltott ki, amikor úgy nyilatkozott: a tárcától való távozásakor „tudta, hogy a cunami előttünk áll”, miközben tavaly januárban miniszterként nyilvánosan még azt állította, hogy

a koronavírus elterjedésének kockázata a lakosság körében nagyon csekély, bár hozzátette, hogy ez még változhat.

Agnes Buzyn volt francia egészségügyi miniszter – Fotó: Serge Tenani / Hans Lucas / AFP
Agnes Buzyn volt francia egészségügyi miniszter – Fotó: Serge Tenani / Hans Lucas / AFP

A járvány kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós (10,5 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja meghozni az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket.

A kilencvenből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján tavaly július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Édouard Philippe korábbi miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utóda, Olivier Véran ellen.

Buzyn tavaly február közepén azért lépett ki a kormányból, mert ő lett a kormánypárt polgármesterjelöltje Párizsban a márciusi önkormányzati választásokon, ahol alulmaradt a szocialista városvezetővel, Anne Hidalgóval szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!