Aranyozott vécé nélkül is borzasztó rongyrázó az elűzött ukrán elnök rönkkastélya

A korrupció múzeuma

– egyszerűen így nevezik Ukrajnában a rezidenciát, ahol Viktor Janukovics élt egészen 2014. februári elüldözéséig. Az Oroszországba menekült egykori elnök Kijev melletti birtoka valóságos paradicsom: 140 hektáron golfpályák, mesterséges tavak, 50 méter hosszú, fahajónak álcázott fogadóterem, kilátás az egyébként is hatalmas Dnyepr hatvan éve két balatonnyi szélességűre növelt víztározójára, tökéletes utak, rendezett parkok, egy Vlagyimir Putyin látogatására épült többszintes ház – az orosz elnök érkezését végül épp Janukovics elüldözése húzta keresztbe – és persze a fő attrakció: Viktor Janukovics otthona.

Ide naponta látogatók százai érkeznek, hogy megnézzék, milyen hálószobából csoszogott le Janukovics az aranyozott jaguárszoborral díszített lépcsőn az annál is jobban aranyozott házi kápolnához, hogy aztán lelkileg feltöltődve leereszkedjen az intarziás-mozaikos liften a lovagterembe, ahonnan már csak egy rövid séta kellett, hogy lehuppanhasson a moziterem valamelyik kényelmes bőrfoteljébe.

Persze úgyis mindenkit az érdekel, milyen volt az elnöki piszoár, és van-e aranyozott vécékagyló. Eláruljuk: nincs.

Bizony, erről csak írtak. Aggodalomra semmi ok, ettől még Janukovicsot nem lehet letisztultan skandinávos visszafogottsággal vádolni – helyenként a Police.hu legendás fotói ugrottak be –, bár az észak-európai vonal a kolosszális rongyrázás ellenére is ott van: ez ugyanis a világ legnagyobb rönkháza, négy szint, 3600 négyzetméter, amit a finn Honka cég húzott fel. Igaz, ebben az egyik oldalról diszkréten domboldalba rejtett, kőből épült, márvánnyal borított két szint is benne van.

„Nincs ott semmi, amit rezidenciának lehetne nevezni, de ha már így hívják, hát, legyen” – szerénykedett Janukovics, nem sokkal az előtt, hogy 2010-ben elnökké választották. A donyecki bunyós srácból a hatalom csúcsáig jutott politikus valójában nem hazudott, sőt, a „hát, legyen” utólag egy rafkós kikacsintásnak tűnik. Merthogy tényleg lett.

Akkor ugyanis még tényleg nem állt az a villa, amelybe 2014 februárjában berontottak a tüntetők, miután Janukovics lelépett. Így valóban egy 600 négyzetméteresnek mondott házban húzta meg magát az elnök, aki 2011-ben az újságírókat el is vitte oda. Csak azt hallgatta el, hogy a gigantikus másik ház már majdnem kész, és oda hamarosan be is költözik.

Az első képeket 2012 májusában hozta le az ukrán sajtó, részletes leírással az épület belső részeiről. Óvatlanul arról is cikkeztek, hogy a belső informátor egy nő volt – bár nem feltételezzük, hogy az épp Janukovics házvezetőnője lett volna, akinek egyrészt elképesztően nagy lakosztálya volt, másrészt a ház méreteihez képest zavarba ejtően közel volt az elnök hálószobájához.

Negyedtonnás Swarovski-csillár

A múzeum átszámolva 6-700 forintért látogatható. Egy fedett teniszpálya melletti, énekesmadarakkal teli és egy kitömött oroszlánnal ékesített folyosóval indul, ahonnan egy forradalmi installációig jutunk: az érzékeny helyeken átlőtt és késsel szabdalt elnöki portrét egy rakétavető ellensúlyozza, jótékonyan elterelve a figyelmünket a bowlingpályáról.

A múzeumot azonban igazán autentikussá az idegenvezető teszi. Petro Olejnik mintha most száguldott volna oda az állambiztonságiak által tűz alá vett Majdanról. Ez nagyjából igaz is, a lvivi férfi tényleg az elsők között jutott be az épületbe Janukovics elűzése után. Iratokat gyűjtöttek össze, amelyeket már nem volt idejük megsemmisíteni a menekülőknek, aztán a viszonylag rövid és a ház berendezése alapján nem túl intenzív fosztogatás után részt vett az épület védelmében. Nagyjából azóta itt is tölti minden idejét.

„Meg kell mutatni a világnak, hogy lássák, hogyan élt Janukovics arany közepén, miközben az emberek a betevőért küzdöttek” – mondta néptribunként a második világháborús nacionalista – szovjetek és németek ellen is harcoló – Ukrán Felkelő Hadsereg színeit idéző vörös-fekete zászlóba burkolózva.

Mert hát, ha aranyvécé nincs is, aranyozott bútorok, gyertyatartók és aranyárban mérten drága munkával kidolgozott, értékes fából kirakott intarziás padló akad bőven. Hogy a negyedtonnás Swarovski-kristályos csillárról, a minden ok nélkül az asztalon heverő lenyúzott krokodilbőrről, a kígyóbőr borítású virágtartóról ne is beszéljünk. Ahogy mentünk előre, úgy sem nagyon bukkantam olyan dologra a kétmilliárdos projektből, amiről azt éreztem volna, hogy azért nincs, mert pont hiányzik hozzá kétmilliárd dollárom (kb. 588 milliárd forint).

A sokadik terem egyik márványasztalának közepére telepített tűzrakónál sem éreztem azt, hogy ennek hiányában nem készítettem még saslikot a nappalimban, így nem kapott el az irigység Janukovics otthonában barangolva. Meg tudnék szokni egy 150 négyzetméteres nappalit, de egy ekkora hálószobát egy dzsinn lámpását törölgetve is feleslegesnek éreznék, még akkor is, ha a fűtésszámlára valót nem felejteném el beletenni a három kívánságomba.

A ház öncélúságát a legjobban a snookerasztalt megszégyenítő oroszbiliárd-asztal szimbolizálja: a legnagyobb hivatalos mérete 384x206 centiméter, na, ez még annál is nagyobb volt. Tekintettel arra, hogy az orosz biliárdban a golyó átmérőjével csaknem azonos a lyuk szélessége, ekkora asztal viszonylag kevés sikerélményt nyújt.

Persze, ha Janukovics arra használta, hogy meghívta az oligarchákat, és aki nem talált bele a lyukba, az elvesztette az acélgyárát, akkor az asztal a célnak tökéletesen megfelelhetett.

Ha így volt, akkor az oligarchák szerencséjére az elnök nem sokáig használhatta az asztalt, de az egész gáztranzitmutyin forgó rönkkastélyt sem. Ettől lett igazán kerek a történet: Janukovics talán ha két évet tölthetett el itt nyugalomban, távol a privatizációs szabadrablás és védelmi pénzek szedésének zajától.

Még mindig az övé

Igaz, 2002-től azért örömét lelhette az erdővel felérő parkban, ahol már a Szovjetunió 30-as éveitől – miután az itt lévő kolostort lerombolták – a pártelit épp életben lévő tagjai pihenhették ki a sztálini terror felsőbb köreit is elérő hétköznapjait kisebb vadászházakban.

A terület – Vishorod, ami nevének alakjában nem véletlenül emlékeztet a mi Visegrádunkra – a Szovjetunió széthullása után is állami kezelésben maradt, a korábbiakhoz hasonló exkluzív funkciókkal. Janukovics saját állítása szerint már 1999-től egy 250 négyzetméteres házban élt a területen, de igazán akkor mozdult rá, amikor 2002-ben először kormányfő lett. Ha már ilyen szerencsésen alakult érdekérvényesítő képessége, élt is vele, 2003-ban már megjelent egy donyecki alapítvány a területen, amelytől Janukovics

néhány hektár területet bérbe vett 49 évre, egy doboz cigi árával összevethető jelképes összegért.

Ezt a szerződést az ügyészség akkor támadta meg, amikor 2005-ben – ekkor már túl vagyunk a 2004-es narancsos forradalmon – Janukovics ellenzékbe került. Ám 2006-ban ismét kormányfő lett, és a bíróság egy felülvizsgálattal mégis rendben lévőnek találta a bérleti szerződést.

2007-ben azért még kormányfőként Janukovics rendelkezett arról, hogy a 130 hektár a miniszterelnökségtől a környezetvédelmi minisztériumhoz kerüljön – azt történetesen az ő választási kampányának vezetője irányította –, onnan egy állami vállalathoz, amely aztán elcserélte azt több más ingatlanért egy olyan céggel, amely aztán gyorsan továbbadta a Tantalitnak, amely formálisan ma is a terület tulajdonosa.

Igen, hivatalosan a mai napig nem sikerült az államnak visszaszereznie a területet, még ha birtokba vették is, és lényegében közparkká alakult át.

A Majdan egykori tüntetőjéből lett idegenvezető nem is mulasztotta el, hogy erre felhívja a figyelmet. „Ezek mind átjátszott állami földeken felhúzott szanatóriumokban laknak, egytől egyig! Kivéve Zelenszkijt” – dicséri meg Volodimir Zelenszkij elnököt, alaposan lehúzva viszont a rendszerváltást ígérő elitet. Szerinte nemcsak Janukovics miatt érdemes megnézni a rönkkastélyt, hanem azért is, hogy képet kapjunk arról, hogyan élnek valójában az ország oligarchái ma is.