Keddi tiltakozások Afganisztánban: letartóztatott újságírók, lelőtt tüntetők
2021. szeptember 7. – 20:21
frissítve
Az Afganisztánt uraló tálibok a levegőbe leadott lövésekkel oszlattak fel kedden tüntetéseket az ország különböző részein, és őrizetbe vettek több újságírót, aki tudósított a demonstrációkról – közölte az MTI szemtanúk, afgán médiumok és külföldi hírügynökségek beszámolóira hivatkozva. Egy beszámoló szerint a nyugat-afganisztáni Herátban megtartott demonstráción két tüntetőt lelőttek, másik nyolcat pedig megsebesítettek.
Kabulban az egyik tüntetést a pakisztáni nagykövetség elé szervezték, mert a demonstrálók szerint elítélendő, hogy Pakisztán beleavatkozik az ország belügyeibe, nevezetesen, hogy támogatja a pandzsír-völgyi ellenállók elleni tálib offenzívát. Pakisztán szoros kapcsolatban áll a tálibokkal, és most azzal vádolják sokan – főleg az elűzött kabuli kormány tisztségviselői közül –, hogy segítette őket újból hatalomra kerülni Afganisztánban. Iszlámábád tagadja az utóbbi vádat. A tüntetők – főleg nők – éltették az ellenállókat, és halált kiáltottak Pakisztánra. Az internetre feltöltött néhány videófelvétel tanúsága szerint a levegőbe leadott lövésektől sok tüntető futva menekült a helyszínről.
Kedden megjelentek arra vonatkozó követelések is a közösségi médiában, hogy az őrizetbe vett újságírókat engedjék szabadon. Egy afgán újságíró, akit őrizetbe vettek, majd később elengedtek, az AP hírügynökségnek neve elhallgatását kérve beszámolt arról, hogy őrizete alatt bántalmazták: arra kényszerítették, hogy dörzsölje az orrát a földhöz, majd bocsánatot kellett kérnie azért, hogy tudósított a tüntetésről. A TOLOnews afgán tévé azt közölte, hogy Vahid Ahmadi nevű operatőrét is őrizetbe vették.
A dpa hivatkozott egy külföldi újságíróra, aki arról számolt be, hogy volt egy másik, engedélyezett tüntetés is ezen a napon Kabulban. Ezen nem történt incidens, 300-500 ember tarthatott egy több kilométeres menetet a város utcáin.
Ezenkívül voltak kisebb tüntetések több vidéki városban is. Herátban volt a legsúlyosabb a megtorlás: egy meg nem nevezett kórházi orvos közlése szerint két tüntető meghalt, nyolc pedig megsebesült lőfegyvertől.
Jelentések szerint a tálibok augusztusi hatalomra kerülésük óta rendszeresen fenyegetik és bántalmazzák az újságírókat. A Deutsche Welle német tévé mintegy két hete közölte, hogy tálib harcosok házról házra járva kutattak az egyik tudósítója után, és eközben meggyilkolták az egyik családtagját, valamint súlyosan megsebesítettek egy másikat. Kedden volt az első olyan tüntetés a tálib hatalom ellen, amelynek feloszlatása halálos áldozattal is járt.
Afganisztánban kedden nevezték ki a tálibok a megbízott kormányzat tagjait, az egyelőre ideiglenesnek minősülő kabinet két vezetője Mohammad Hasszán Akhund és a talibán társalapítója, Abdul Gáni Baradar lesznek. Az afgán helyzet alakulásáról szóló cikkeinket itt olvashatja.