Egy orosz bíróság letiltatott a Google-keresőben egy Navalnijhoz köthető kifejezést

2021. szeptember 6. – 05:43

frissítve

Egy orosz bíróság letiltatott a Google-keresőben egy Navalnijhoz köthető kifejezést
Egy a bebörtönzött Alekszej Navalnijt ábrázoló graffitit tüntetnek el Szentpéterváron idén áprilisban – Fotó: OLGA MALTSEVA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen furcsa ok miatt tiltotta meg az orosz bíróság egy – a Vlagyimir Putyin legjelentősebb ellenfelének tartott – Alekszej Navalnijhoz köthető kifejezés megjelenítését az internetes keresőkben.

Egy cég kérésére tiltotta meg a moszkvai választottbíróság a Google és a Yandex online keresőmotor-üzemeltetőnek, hogy a keresési eredményekben megjelenítse az „okos szavazás” kifejezést – közölte vasárnap a Kommerszant című orosz napilap.

Az MTI beszámolója szerint a bíróság pénteken döntött így a Sztavropoli terület Nyevinnomisszk településén működő Woolintertrade gyapjúkereskedés keresete alapján. A cég idén júniusban jegyeztette be az Umnoje Goloszovanyije (okos szavazás) védjegyet, amelyet a keresőmotorok kezdtek összetéveszteni egy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által jegyzett kezdeményezéssel. Ennek nyomán a Woolintertrade azt kérte a bíróságtól, hogy a tulajdonában lévő elnevezést zárja ki a keresőmotorok keresési eredményeiből.

Persze könnyen elképzelhető, hogy valójában nem a kicsi vállalat miatt döntött így az orosz bíróság, hanem politikai megrendelést teljesítettek.

Ugyanis a Navalnij csapata által kidolgozott „okos szavazás”-projekt célja a választásokon azoknak a jelölteknek a támogatása, akik a kerületükben a legnagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjével szemben.

Júniusban egy moszkvai bíróság szélsőségesnek minősített és betiltott három, Navalnijhoz fűződő szervezetet. Ezt követően Oroszországban elfogadtak egy törvényt, amely megtiltja, hogy a szélsőséges csoportok, köztük a Kreml legismertebb, börtönbüntetését töltő bírálója, Alekszej Navalnij és szövetségesei induljanak a választáson.

Az orosz választók szeptember 17-19. között szavaznak a szövetségi parlament alsóházának mandátumairól. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, további háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás sorsa is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!