11 év börtönre ítélték Marija Kolesznyikova belarusz ellenzéki vezetőt

2021. szeptember 6. – 13:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hatalom megszerzése érdekében szervezett összeesküvéssel, az állambiztonságot veszélyeztető akciókra való felhívással és szélsőséges szervezet létrehozásával vádolták Marija Kolesznyikova és Makszim Znak ellenzéki vezetőket Belaruszban, ügyükben a bíróság hétfőn hozott ítéletet. A döntés értelmében Kolesznyikova 11 év, Znak pedig 10 év börtönbüntetést kapott, írja az MTI. Mindketten tagadják az ellenük felhozott vádakat, amelyeket Kolesznyikova abszurdnak nevezett.

A 39 éves nőt tavaly szeptemberben vették őrizetbe, amikor útlevelét széttépte, hogy megakadályozza kitoloncolását Ukrajnába. A zenészből lett politikus a 2020-as augusztusi elnökválasztás ellenzéki kampányának egyik arca lett. Az ellenzéki vezető szerint az 1994 óta hivatalban lévő Alekszandr Lukasenkót csalással választották újra.

A Szputnyik Belarusz csatorna felvételein látható volt, amint a két ellenzéki vezető egy üvegfalú kabinban várja az ítélethirdetést. A videón Kolesznyikova felemelte megbilincselt kezét, hogy a védjegyévé vált szívjelet mutassa fel, miközben mosolygott a kamerák előtt. A múlt hónapban kezdődött bírósági tárgyalásról nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárták a nyilvánosságot. Az ügy körülményeit, a nyomozók és a tanúk nevét sem hozták nyilvánosságra.

Marija Kolesznyikova és Makszim Znak ellenzéki vezetők az ítélethírdetésen Minszkben 2021. szeptember 6-án – Fotó: Stringer / Anadolu Agency / AFP
Marija Kolesznyikova és Makszim Znak ellenzéki vezetők az ítélethírdetésen Minszkben 2021. szeptember 6-án – Fotó: Stringer / Anadolu Agency / AFP

Szvetlana Tyihanovszkaja, a fehérorosz ellenzék külföldre menekült vezetője, az ellenzék volt jelöltje az elnökválasztáson, a Twitteren azt írta, hogy „Marija és Makszim a fehéroroszok hőse”. A rendszer azt akarja, hogy megtörve és kimerülve lássák őket. Hozzátette, hatalomra kerülésük esetén szabadon fogják engedni őket, ami sokkal hamarabb bekövetkezhet, mint a rájuk szabott büntetés kitöltése.

Kolesznyikova egyike annak több ezer embernek, akiket a hatalom őrizetbe vett a tavaly augusztus 9-i elnökválasztás után kirobbant tüntetések miatt. Egyike annak a három, korábban nem politizáló nőnek, akik összefogtak a tavalyi választási kampányban Lukasenko ellen, miután Viktar Babarikát, a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kizárták a választáson indulni szándékozók sorából. Az ő kampánycsapatában dolgozott Kolesznyikova és Znak is. Babarikát még a választások előtt korrupció gyanújával őrizetbe vették, és idén júliusban tizennégy évi börtönre ítélték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!