Tűzpárbaj után fogták el az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt Montenegróban

2021. szeptember 3. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tűzpárbaj után fogta el az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt, Grubacs Igort a montenegrói rendőrség. A pécsi kábítószer-kereskedő nyolc hónapja bujkált a rendőrök elől – írja a Blikk.

A horvátországi születésű, de magyar állampolgár Grubacs szerepelt a rendőrség körözési toplistáján. Azt írták vele kapcsolatban, hogy idén januárban a közelmúlt egyik legnagyobb drogfogását hajtották végre egy XIII. kerületi mélygarázsban, több mint nyolcvan kiló kábítószert foglaltak le.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A bűnszervezet egyik vezetője a pécsi éjszakai élet ismert alakja, Grubacs volt, aki luxusterepjáróját is hátrahagyva megszökött a rendőrök elől. Az 1987-ben született férfit erőszakos bűncselekmények miatt korábban többször is elítélték. A frissített körözési toplista is megerősíti, hogy a férfit Montenegróban elfogták.

A Blikk úgy tudja, hogy Grubacs külföldön is kábítószerrel kereskedett. Júniusban csak hajszálon múlt, hogy nem sikerült őt elfogni Szabadkán, az információik szerint pár órával azelőtt szívódott fel, mint ahogy a nyomozók rajtaütöttek volna a búvóhelyén. A lap szerint a megsérült Grubacsot jelenleg kórházban ápolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!