Érvényben hagyta az amerikai legfelsőbb bíróság a hírhedt texasi abortusztörvényt

2021. szeptember 2. – 22:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Érvényben hagyta az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság azt a törvényt, amely Texas államban megtiltja az abortuszt a terhesség hatodik hetétől, amikortól már észlelhető a magzati szívverés – írja az MTI. A törvényről itt írtunk bővebben.

A kilenctagú testület amerikai idő szerint nem sokkal szerda éjfél előtt 5-4 arányban döntött arról, hogy elutasítja az abortusz szigorítása ellen fellépő szervezetek beadványát és nem blokkolja az Egyesült Államok legszigorúbb, terhességmegszakításra vonatkozó törvényét. A bírák többsége az eljárás bonyolultságára hivatkozva azt mondta: „az abortuszszolgáltatóknak nem sikerült meggyőzően a bíróság elé terjeszteniük az ügyet ahhoz, hogy közbelépjenek”, de hozzátették, hogy komoly kérdéseket vetettek fel a törvény alkotmányosságával kapcsolatban.

Sonia Sotomayor alkotmánybíró ellenvéleményében, amelyhez két liberális társa is csatlakozott, megdöbbentőnek nevezte az ítéletet. Sotomayor szerint egy kirívóan alkotmányellenes törvényről van szó, amelynek az a célja, hogy megtiltsa a nőknek alkotmányos jogaik gyakorlását.

Ilyen szigorú tiltást egyetlen amerikai államban sem engedélyeztek azóta, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság csaknem fél évszázada meghozta a precedensnek számító, úgynevezet Roe/Wade döntést. 1973. január 22-én a legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az alkotmány 14. kiegészítése alapján, a magánélethez való jogra hivatkozva az abortusz tiltását az első trimeszterben alkotmányellenesnek nyilvánítja. Attól fogva egyik állam sem tagadhatta meg a törvényeiben a nőktől a terhesség első három hónapjában a legális, biztonságos abortuszt.

A május 19-én Greg Abbott, Texas állam republikánus kormányzója által aláírt törvény felhatalmazást ad a magánszemélyeknek, hogy polgári pert indítsanak bárki ellen, aki megsérti a törvényt és „segíti vagy támogatja” az abortuszt a terhesség hatodik hete után. A sikerrel járó polgári perek kezdeményezőit pedig legalább tízezer dollár jutalomra jogosítja fel.

A legfelsőbb bíróság többségét alkotó öt konzervatív bíró a döntést követően jelezte: ítéletüknek nem célja a texasi törvények alkotmányosságával kapcsolatos kérdések megoldása vagy a jogszabállyal kapcsolatos jövőbeli perek kizárása.

Joe Biden amerikai elnök csütörtöki közleményében a döntéssel kapcsolatban azt írta: az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának a texasi abortusztilalomra vonatkozó ítélete példátlan támadás a nők alkotmányos jogai ellen. Biden hozzátette, hogy bár az ítélet nem az utolsó szó a törvénnyel kapcsolatban, és utasította a kormányt, hogy ellenőrizzék, hogyan tudnák biztosítani a texasi nők számára, hogy hozzájuthassanak a biztonságos és legális abortuszhoz.

Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóházának demokrata elnöke csütörtökön a nők jogai és egészsége elleni egyértelműen alkotmányellenes támadásnak és katasztrófának nevezte a texasi törvényt. Pelosi közölte, hogy szeptember 20-án, amikor a képviselőház visszatér a szünetről, szavazni fognak Judy Chu, Kalifornia állam demokrata képviselőjének törvényjavaslatáról, amely törvényileg védené az egyének abortuszhoz való jogát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!