Merkel: A hazájuk közelében kell segíteni az afgán menekülteknek

2021. augusztus 31. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Számos uniós politikus foglalkozott nyilatkozataiban az afgán helyzettel, kiemelve, hogy a hazájukhoz közel kell segítséget nyújtani az afganisztáni menekülteknek, méghozzá mielőbb, mielőtt tömegek érkeznének az EU külső határaihoz.

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben az MTI tudósítása szerint.

A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy „lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét”.

Merkel hangsúlyozta, hogy a menekültek előre meghatározott csoportokba, kontingensekbe rendezett befogadásáról majd csak akkor lehet tárgyalni, amikor már látható, hogy milyen nemzetközi menekültügyi folyamatok indulnak be a tálib hatalomátvétel miatt.

Minden támogatás „jó és fontos”, amelyet az Afganisztán térségében fekvő országoknak lehet biztosítani a humanitárius segítségnyújtásra. Ugyanakkor az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint egyelőre nem is a határokon átívelő, hanem a belső migráció a „nagy probléma” – tette hozzá Angela Merkel.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egészségügyi és humanitárius szállítmányok Afganisztánba juttatásához „létfontosságú” a kabuli nemzetközi reptér üzemeltetése. A német kancellár elmondta, hogy a napokban tárgyalásokat folytattak több európai ország, köztük Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Olaszország kormányával arról, hogy miként lehet közösen létrehozni „átmeneti vagy egy erősebb” képviseletet Kabulban azzal a céllal, hogy állandó legyen a kapcsolat a tálib vezetéssel.

Kurz és Merkel a tájékoztatón – Markus Schreiber / AFP
Kurz és Merkel a tájékoztatón – Markus Schreiber / AFP

Ez nem jelent diplomáciai elismerést, csupán a érintkezés csatornáinak megszilárdítását – húzta alá Angela Merkel. Szólt arról is, hogy kormánya leginkább arra összpontosít, hogy rendezze a német hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek helyi segítői és családjaik helyzetét. Egyelőre a csoport nagysága is bizonytalan, 10 és 40 ezer fő közötti lehet, és nem tudni, hogy mennyien akarják elhagyni a hazájukat.

Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától. Hozzátette, hogy az osztrák kormány is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a menekülteknek a hazájukhoz minél közelebb biztosítsák a támogatást.

Ylva Johansson uniós biztos: Meg kell akadályozni újabb migrációs válság kialakulását

Az Európai Uniónak és tagállamainak, meg kell akadályozniuk újabb migrációs és humanitárius válság kialakulást, amely egyben biztonsági kockázatokkal is járhat – nyilatkozta Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős biztosa az afganisztáni helyzettel kapcsolatos rendkívüli belügyminiszteri tanácskozásra érkezve kedden Brüsszelben.

A biztos kifejtette: a tagállamoknak átfogó megközelítést kell kidolgozniuk az afgán válságra vonatkozóan, de „minél előbb kell cselekedni, mielőtt tömegek érkeznének az EU külső határaihoz, és a terrorszervezetek megerősödnének”. Johansson kiemelte, hogy a nemzetközi szervezetek segítségével forrásokat, támogatást kell mozgósítani Afganisztánba és az azzal szomszédos országokba a rászorulók megsegítésére.

„Abban a helyzetben vagyunk, hogy meg tudjuk akadályozni azt, hogy az 2015-ös menekültválsághoz hasonló helyzet alakuljon ki, de rögtön kell cselekednünk” – húzta alá. Hozzátette: azokat az embereket, akik közvetlen veszélynek vannak kitéve, minél előbb más országban kell biztonságba helyezni, ezért a bizottság a következő hetekben letelepítési fórumot fog szervezni az uniós tagállamokkal.

Margarítisz Szkínász, az európai életmódért felelős uniós biztos arról beszélt, hogy az afganisztáni helyzetet nem az EU idézte elő, azonban jelentős kihatással lehet az unióra is. Kiemelte: a válság rávilágított arra, hogy az EU tagállamainak minél előbb el kell fogadniuk az új menekültügyi csomagot, amelyre vonatkozó javaslatait múlt szeptemberben mutatta be az Európai Bizottság.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az EU-nak együtt kell működnie a nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy biztosítson elegendő forrást és kapacitást az Afganisztánban élő embereknek. Véleménye szerint a helyben adott segítség megelőzheti az illegális migránsok áradatát és a embercsempészeti hálózatok megerősödését. Nyomatékosította azonban, hogy az uniónak kötelessége befogadni azokat, akik a szövetséges csapatokat segítették Afganisztánban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!