53 év börtön után Robert Kennedy gyilkosának szabadlábra helyezését javasolják

2021. augusztus 28. – 16:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kalifornia államban a feltételes szabadlábra helyezések ügyében döntő testület támogatta, hogy kiengedjék a börtönből Sirhan Sirhant, aki az 1968-as elnökválasztási kampány alatt megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort, elnökjelöltet, írja a BBC.

A testület javaslata nem jelenti azt, hogy a merénylő automatikusan szabadul, a végső döntést majd a kaliforniai kormányzónak kell meghoznia.

Az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök öccsét a Los Angeles-i Ambassador hotelben elmondott beszéde után lőtte le a férfi, akit halálra is ítéltek 1969-ben, de három évvel később az ítéletét életfogytiglanra változtatták.

Egy 2009-ben kiadott kép Kennedy gyilkosáról – Fotó: California Department of Corrections / AFP
Egy 2009-ben kiadott kép Kennedy gyilkosáról – Fotó: California Department of Corrections / AFP

A most 77 éves, palesztin születésű férfi letartóztatása után azt állította, azért lőtt a politikusra, mert Kennedy szenátorként támogatta, hogy az Egyesült Államok megsegítse Izraelt, és a hatnapos arab-izraeli háború során tett kijelentéseit hozta fel. Később azonban azt állította, hogy nem emlékszik a gyilkosság elkövetésére.

A férfi tizenhatodik alkalommal kérvényezte a feltételes szabadlábra helyezését a testületnél, korábban mindig elutasították.

Most azonban Robert Kennedy két gyereke is a mellett érvelt, hogy engedjék ki apjuk gyilkosát. „Úgy gondolom, hogy bármelyik rabot, akiről megállapítják, hogy nem jelent többé veszélyt magára vagy a világra, szabadon kellene engedni” – mondta az AP szerint Douglas Kennedy, akit meghatott Sirhan megbánása. A testület döntése azt mondta ki, hogy a merénylő már nem jelent veszélyt a társadalomra.

Az ügyészek jelezték, hogy nem hoznak fel ellenérveket, sőt, részt sem vettek a pénteki meghallgatáson. George Gascon Los Angeles-i kerületi ügyész előzőleg úgy nyilatkozott, hogy, a döntést jobb meghagyni Kalifornia állam kegyelmi bizottságának, amely majd felméri, hogy Sirhan biztonsággal szabadlábra helyezhető-e, írja az MTI.

A testület mostani javaslata 90 napos felülvizsgálati időszak után kerül a kaliforniai kormányzó elé, akinek jogában áll azt elutasítani vagy módosítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!