Vesztegetés miatt elítélték az ibizai rejtett kamerás felvételről elhíresült volt osztrák alkancellárt, Strachét
2021. augusztus 27. – 16:31
frissítve
Vesztegetés elfogadása miatt 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Bécsben Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellárt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnökét. Ugyancsak vesztegetés miatt bűnösnek találták Strache ismerősét, Walter Grubmüllert is, ő egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítéletek még nem jogerősek – írja az MTI.
A volt alkancellárt azzal vádolták, hogy ismerőse, Walter Grubmüller magánklinikája érdekében módosított jogszabályt.
Grubmüller 2016-ban és 2017-ben 12 ezer eurót adományozott az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ), amelynek elnöke akkor Strache volt.
Sajtóhírek szerint Strache már a 2017-es néppárti és szabadságpárti koalíciós tárgyalásokon is támogatta, hogy Grubmüller klinikáját vegyék fel a magánkórházakat támogató állami finanszírozási alapok listájára. Ez 2018-ban meg is történt, a klinika bekerült a kedvezményezettek körébe, és így közvetlenül a társadalombiztosításon keresztül tudott szolgáltatásokat elszámolni.
A törvénymódosítás a vádirat szerint azért léphetett hatályba, mert Grubmüller 12 ezer eurót adományozott az FPÖ-nek.
Az ítélet indoklásában egyebek mellett az szerepelt, hogy Strache régóta tudott a barátja magánklinikáját érintő „igazságtalanságról”, azaz, hogy a klinika nem szerepel a magánkórházakat támogató állami finanszírozási alapok listáján, ám csak az adományozás után „aktivizálta magát”. A bírósági döntés szerint a történések kronológiája egyértelműen bizonyítja a megvesztegetés tényét.
A vádat mind Strache, mind Grubmüller visszautasította. Strache a tárgyalás után azt mondta, igazságtalan és téves ítélet született, mert a pártnak adományozott összegek nem őt gazdagították, másrészt a bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy ő személyes meggyőződésből járt el a vitatott ügyben, és nem azért, mert megvesztegették volna. Azt ígérte, fellebbeznek az ítélet ellen.
Strache másfél évig volt Ausztria alkancellárja, 2019 májusában mondott le, amikor nyilvánosságra került róla egy két évvel korábban készített rejtett kamerás felvétel.
2017-ben Strache egy állítólagos orosz oligarcha unokahúgával tárgyalt bevodkázva egy luxusvillában Ibizán. A beszélgetésben az „oligarcha rokona” pénzügyi támogatást ígért a pártnak, és szó volt az osztrák médiatér meghódításáról is.
Stache úgy fogalmazott, hogy olyan médiát szeretne, mint amilyen Orbán Viktornak van, és fel is ajánlotta közvetítőnek/lebonyolítónak Heinrich Pecinát, akivel Orbán Viktor is szokott találkozni és aki – Strache szerint – „nagy játékos, 15 évvel ezelőtt elkezdte venni Orbánnak a médiát”.
Cserébe pedig az FPÖ kormányon rengeteg közbeszerzési megbízást ígért az orosz félnek.
Mint később kiderült, Strachét csúnyán átverték: a magát orosz oligarcharokonnak beállító nő egy bosnyák egyetemista volt, és az esti beszélgetésről rejtett kamerás videó készült. A videó kiszivárgása után Strache egyből lemondott az alkancellári pozícióból, és távozott a pártelnöki posztról is.