Hat napja tart az óriási illegális rave-parti Olaszországban, az egyik bulizó belefulladt egy közeli tóba

2021. augusztus 18. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy 25 éves férfi egy napok óta tartó illegális rave-partin Olaszországban. A londoni születésű, Észak-Olaszországban élő Gianluca Santiago holttestét hétfőn találták meg a Mezzano-tóban, ami mellett már öt napja folyik a hatalmas parti, ahol egyes beszámolók szerint több ezren bulizhatnak illegálisan – írja az Il Post olasz online hírportál.

Szemtanúk szerint a férfi vasárnap este ment be a tóba, ahonnan már nem látták kijönni. A tavat ezután a rendőrség és a tűzoltóság vizsgálta át, és megtalálták az eltűnt férfi holttestét – írja az ANSA olasz hírügynökség.

Az illegális buli augusztus 13-án kezdődött Toszkána és Lazio régiók határán, Viterbo megyében. A közeli Valentano falu polgármestere, Stefano Bigiotti azt mondta, hogy a rave-parti szervezője és a bulizók többsége is francia. A polgármester szerint egész augusztus 23-ig szeretnének a tó közelében maradni.

Több környező település polgármesterét is feldühítette a járványidőszakban tartott parti, és azt követelik a rendőrségtől, hogy oszlassák fel az eseményt. A viterbói rendőrkapitánya azonban azt válaszolta, hogy ez „lehetetlen feladat”, mivel a több ezer résztvevő egy 30 hektáros területen szóródott szét. A rendőrség beszámolója szerint már dolgoznak azon, hogy erőszakmentesen beszüntessék a partit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!