Emberi maradványokat találtak a Kabulból felszállt katonai gép futóműházában

2021. augusztus 18. – 06:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai légierő kedden közölte: emberi maradványokat találtak az afgán fővárosból felszállt C–17-es katonai gép futóműházában, a körülményeket vizsgálják, írja az MTI.

A kabuli nemzetközi repülőtéren azt követően alakult ki káosz, hogy előzőleg a tálib fegyveresek elfoglalták a fővárost, ahol ennek hatására a lakosok körében pánik tört ki. A közösségi médiában olyan képek terjedtek el, amelyeken afgánok hétfőn kétségbeesetten próbálják elhagyni Kabult, amint egy C–17-eshez rohannak, és az oldalába kapaszkodnak.

Egy másik videón látszik, hogy két ember kizuhan egy katonai repülőgépből, amint az Kabulból felszállt. A légierő keddi közleményében azt írta, hogy egy C–17-es repülőgép hétfőn a kabuli reptéren leszállt, és afgán civilek százai vették körül.

„A repülőgép körül gyorsan romló biztonsági helyzettel szembesülve a gép személyzete úgy döntött, hogy a lehető leggyorsabban elhagyja a repülőteret”

– áll a közleményben. Hozzátették, hogy a légierő különleges nyomozóhivatala vizsgálja a repülőgéppel és a „civil életek elvesztésével kapcsolatos információkat – beleértve a videódokumentációt és a közösségi médiában megjelent posztok forrását”.

A helyzet a repülőtéren olyannyira kaotikussá vált, hogy hétfő délután több órára fel kellett függeszteni a járatok indítását és fogadását. Erről ebben a frissülő cikkünkben számoltunk be korábban részletesen. A forgalom csak késő este indult be ismét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!