Szexuális zaklatás miatt perelték be Bob Dylant

2021. augusztus 17. – 11:17

Szexuális zaklatás miatt perelték be Bob Dylant
Bob Dylan – Fotó: Rob Galbraith / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

J.C. monogrammal nyújtott be polgári keresetet egy nő még múlt pénteken a New York-i Felsőbb Bíróságra. Ebben azt állítja, hogy 56 évvel ezelőtt Bob Dylan a New York-i Chelsea szálloda apartmanjában hat héten át bántalmazta szexuálisan, ami számára a mai napig is tartó érzelmi és lelki sérüléseket okozott.

Az énekes-dalszerző a kérdéses időben, 1965 áprilisában-májusában húszas éveinek közepén járt, ebben az évben jött ki Bringing It All Back Home című ötödik albuma. A kereset szerint a zenész státuszát kihasználva csábította el az akkor 12 éves lányt, akit bedrogozott és leitatott, majd számos alkalommal szexuálisan és fizikálisan bántalmazott.

A felperes határozatlan összegű kártérítést követel. A keresetet a New York államban érvényes elévülés idő lejárta előtt nyújtották be, mivel egy 2019-es gyermekvédelmi törvény alapján lehetővé vált, hogy kiskorú ellen elkövetett bántalmazással kapcsolatos keresetet nyújthasson be valaki akkor is, ha a bűntény évtizedekkel korábban történt, írja az MTI. Korábban az ilyen régi esetekben az elévülési idő miatt nem lehetett fellépni. A keresetek benyújtásának határideje augusztus 14-én járt le, a Bob Dylan elleni dokumentumot pedig egy nappal korábban adták be a bíróságra.

„Az 56 éves állítás valótlan, és határozottan cáfolni fogjuk”

– jelentette ki a 80 éves énekes-dalszerző ügyvédje, Larry Jenkins a The Newsnak adott nyilatkozatában.

Bob Dylan a Greenwich Village-i folkzenei világból indult az 1960-as évek elején, majd a rockkorszak egyik legelismertebb és legnagyobb hatású előadójává vált, olyan slágerekkel, mint a Blowin' in the Wind és a Like a Rolling Stone. Pályafutása során 39 lemeze jelent meg, világszerte több mint 125 millió lemezt adott el, több Grammy-díjat nyert, megkapta az Oscar-díjat és 2016-ban az irodalmi Nobel-díjat is.
2020-ban több mint 600 dalt tartalmazó, a becslések szerint 300 millió dollár – 90 milliárd forint – értékű katalógusát eladta a Universal Music Publishing lemezkiadónak.

Kövess minket Facebookon is!