Hétszáznál is több áldozata van a földrengésnek Haitin

2021. augusztus 15. – 18:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A haitit szombaton megrázó földrengés halálos áldozatainak száma 724-re emelkedett az eddig ismert mintegy 300-ról – közölte vasárnap a helyi polgári védelem az MTI beszámolója szerint.

A szombati erős földrengés leginkább a szigetország délnyugati részét sújtotta, a pusztítás mértékét ugyanakkor még mindig nem sikerült pontosan felmérni. Az amerikai földtani intézet szerint a földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében.

Több ház is összedőlt Les Cayes városában – Fotó: Stanley Louis / AFP

A közeli, 126 ezer lakosú Les Cayes városában több lakóház és templom is összedőlt. A Gazette Haiti című lap úgy tudja, hogy a halálos áldozatok között van Jean Gabriel Fortune volt szenátor is, aki szállodája romjai alatt veszetette életét Les Cayes-ben. A helyi sajtó szerint többen rekedhettek az épületek törmeléke alatt.

A polgári védelmi ügynökség előzetes kárfelmérése szerint 949 lakóház, hét templom, két szálloda és három iskola dőlt romba. További 723 lakóház, egy börtön, három egészségügyi intézmény és hét iskola szenvedett károkat, de a kikötő, a repülőtér és a telekommunikációs hálózat épségben maradt.

Több utórengés is volt, és a helyzetet nehezíti, hogy a Grace nevű trópusi vihar közeleg a sziget a felé.

Ariel Henry ideiglenes miniszterelnök blogján drámainak nevezte a helyzetet, és egy hónapra szóló rendkívüli állapotot léptetett életbe.

Washington gyors segítséget ígért a karibi országnak. Samantha Powers, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) vezetője Twitter-oldalán közölte, hogy szakértőik már a helyszínen vannak a károk és a szükségletek felmérése érdekében.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította. A rengés epicentruma akkor a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince volt. A földrengés akkor 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!